Gyorshajtás miatt megállítottak egy BMW-st, amikor egy másik BMW-s óriási erővel nekicsapódott – videó

Megosztás

Az őt igazoltató rendőrnek már most kioszthatjuk a május legszerencsésebb zsaruja címet, mert szinte hihetetlen, de a hatalmas becsapódás ellenére szinte haja szála sem görbült, többszörösen óriási mázlija volt. A balesetet okozó BMW-t egy 17 éves suhanc vezette, közel kétszázzal.

A rendőrautó kamerája rögzítette egy Virginia állambeli rendőr csodaszerű hétfői megmenekülését, amiről most publikálták a felvételt.

Hősünk éppen behajolt egy Fairfax városának közelében gyorshajtás miatt megállított BMW ablakán, amikor egy szemben érkező másik BMW sofőrje a sebessége miatt elveszíti az uralmat a kocsija fölött egy egyébként enyhe jobbkanyarban, hogy kisodródva éppen a leállított kocsiba csapódjon. A fekete BMW-t 17 éves sofőr vezette és két tinédzser utasa volt. Lenyűgöző, hogy senki sem sérült meg komolyabban, sem az álló autó vezetője, sem a tizenévesek, sem a rendőr, akit kivizsgálásra azért kórházba vittek.

Azt utólagos elemzéssel állapították meg, hogy a kisodródott BMW 193 kilométer per órával haladhatott ott, ahol 80 volt a megengedett maximum. A helyi rendőrség szóvivője szerint az mentette meg a kollégája életét, hogy a protokoll adta lehetőséggel élve nem szokásos módon, vagyis a sofőr oldaláról közelítette meg az út szélén leállított autót.

(via ABC News és 444.hu)

Kapcsolódó cikkek