Fokozott óvatossággal közlekedjünk és megnövekedett menetidővel számoljunk.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
(Sors)társat kapott a jászberényi közutasok által megmentett kutyus, Emká
Íme, megérkezett Ubi, bár ő nem megyénkben került a közutasokhoz, akik megmentették a kiskutyát. Azóta jó dolga van, ahogy Emkának is.
Tovább olvasomAkciófilmbe illő autós üldözés és elfogás a Jászságban
Egy fiatal jászladányi férfi ellopott egy négymilliós kocsit, a rendőrök figyelmeztetésére nem állt meg, hanem menekülni kezdett. Egy fának ütközve alaposan összetörte a járművet, de még itt sem adta fel a menekülést, végül elfogták.
Tovább olvasomVízcsőcsere Szolnokon, nem lesz vízszolgáltatás több utcában, a buszok is másképp járnak
Egész jövő héten erre készüljünk, ez a nagy kánikulában nem a legszerencsésebb. A VCSM Zrt. július 17. (hétfő) 8 órától július 23. (vasárnap) 24 óráig hibaelhárítás során vízhálózati csomópont cserét végez Szolnokon.
Tovább olvasomKét nagy baleset az Alföldön
Az egyik a hírhedt 31-es főúton történt, a másik pedig Orosháza közelében. Mindkét csattanás komoly volt, de szerencsére nem járt halálos áldozattal.
Tovább olvasomGond-e, hogy a szolnoki strandfürdőben egyetlen hajszárító sem működik, vagy ez semmiség?
Sokkal mélyebben gyökerező problémára és véleménykülönbségre mutat rá a konkrét eset. Megelégszünk-e azzal, hogy valami rosszabbul működik, de működik és ennek örülnünk kell? Vagy hangoztatni kell, hogy ne visszafelé haladjunk, amikor fejlődhetnénk is? Újabb szolnoki történet.
Tovább olvasomKifütyülték a fideszes polgármestert, aki arról győzködte a lakosokat, hogy akkugyár-ellenes – videó
Ezen kívül magát védő beszédjének az volt az egyik fő vonulata, hogy őt is derült égből villámcsapásként érte a hír, hogy Fóton akkumulátorgyár épül. Miközben a városvezető kormánypárti. Vagy őt verte át akkor a Fidesz teljes vezetősége, vagy …
Tovább olvasomNagyon panaszkodnak a szolnokiak a vasúti WC-re
A pályaudvari mellékhelyiség az arra járók szerint egészen borzalmas állapotban van, nem beszélve a szagokról, ehhez képest elég drága a belépés oda. A szolgáltatás (?) nincs arányban az árral. Repkednek a szidalmak.
Tovább olvasomAugusztus végén ismét lesz “vacsora fehérben” Szolnokon
Évtizedekkel ezelőtt indult el a kezdeményezés Franciaországból, augusztus végén pedig Szolnokon ismét találkozhatunk a Kossuth téren.
Tovább olvasomA Szolnok és a Karcag is vereséget szenvedett edzőmeccsen
A Martfű és a Tiszafüred is pályára lépett, igaz, ők egymás ellen. Két másik megyei gárdánk viszont kikapott.
Tovább olvasom