Kedden este ismeretlen tettesek több sírt megrongáltak a jászberényi Fehértói temetőben. A vandálok a síremlékeken kívül megrongáltak vázákat, padokat és urnahelyeket, az emlékezés virágait pedig szétszórták a helyszínen. Egy látogató értesítette a rendőrséget. A nyomozóhatóság ismeretlen tettes, vagy tettesek ellen, rongálás bűntette miatt indított eljárást.
Tovább olvasomSzerző: Czapkó Dorottya
Túrkevén és Jászberényben is tilos locsolni
Napról napra egyre nagyobb a szárazság az országban, az Alföldön is több település küzd a vízhiánnyal. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. adatai szerint tavaly nyáron átlagosan 25–30 százalékkal, de volt olyan település, ahol 50 százalékkal is több víz fogyott a kánikulai napok alatt, mint egy átlagos téli, tavaszi időszakban. Jászberényben és Túrkevén is kritikus szintet ért el az ívóvízellátást szolgáló kutak vízhozama. Ráadásul a Túrkevén élőknek nem ismeretlen ez az állapot, egy évvel ezelőtt már átélték a tikkasztó hőség miatt fellépő korlátozást. Az ott élők beszámolója szerint a lakók körében…
Tovább olvasomMegyénkben is megkezdődtek a fogyasztóvédelmi ellenőrzések
A turisztikai főszezonban az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, például vízparton, strandon, városközpontban, vásárhelyeken üzemelő vendéglátó-ipari egységek, éjszakai szórakozóhelyek, fesztiválok és más, nagy tömegeket, köztük külföldieket is vonzó rendezvények szerepelnek előkelő helyen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályának ellenőrzési programjában. A vizsgálatok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások kiszűrésére, a fogyasztói tájékoztatásra irányulnak. Fontos szempont a próbavásárlások során, hogy a mérés, számolás pontosan történik-e, a feltüntetett árat számítják-e, azaz nem károsítják-e meg a fogyasztókat. A kimért italok esetében előforduló hiba, hogy a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába, vagy a…
Tovább olvasomHázhoz megy a rendőrség – folytatódik a bűnmegelőzési kampány megyénkben is
A nyáron folytatódik a rendőrség “Házhoz megyünk! Biztonságban Magyarországon!” és a BikeSafe vagyonvédelmi programja. A Szolnoki Rendőrkapitányság megelőzési szakemberei 2022. július 12-én Besenyszög, Tiszasüly és Kőtelek településeken várták a felállított prevenciós pontoknál az érdeklődőket, akiket a rendőrök vagyonvédelmi tanácsokkal láttak el. Felhívták a figyelmet a trükkös lopásokra, valamint a lakásbetörések és az idősek sérelmére elkövetett csalások megelőzésének lehetőségeire is. A helyszínre érkezők a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Mobil Bűnmegelőzési Centrumával is megismerkedhettek. A kerékpárral érkezők regisztrálhatták az ingyenes országos adatbázisba biciklijüket, és láthatósági eszközöket kaptak ajándékba. A Bike Safe elnevezésű országos adatbázisba…
Tovább olvasomHa feldobjuk strand, ha leesik semmi – a Tiszaligeti Strandfürdő
A szolnoki Tiszaligeti Strand felújításának gondolata először 2015-ben vetődött fel, majd nem sokkal később, 2019-ben hozzá is kezdtek a korszerűsítéshez. Akkor még nettó 6 milliárd 974 millió forint volt a beruházás tervezett költsége. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már tavaly tavasszal megmártózhatnak a szolnokiak a megújult komplexum egy szabadon választott medencéjében. Ám az elképzelésekkel ellentétben ott tartunk, hogy a beruházás összköltsége már 10 milliárd forint. Es ki tudja, hogy hol van a vége akár pénzben, akár időben. Aki néhanapján tesz egy könnyű sétát a Tiszaligetben, szabad szemmel is…
Tovább olvasomKét Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen is időközi választást tartanak vasárnap
Herczeg Zsolt május 1-i hatállyal mondott le polgármesteri tisztségéről Mezőtúron, hogy a továbbiakban országgyűlési képviselőként dolgozhasson. Ezen a hétvégén három jelölt közül választhatnak az itt élők: Fekécs Gábor (Teke Mezőtúr), Nagy István (független) és Szűcs Dániel (Fidesz-KDNP) neve fog szerepelni a szavazólapon. A valasztas.hu adatai szerint mindösszesen 13 311 választópolgár voksolhat Mezőtúron. Jászboldogházán ugyancsak polgármester választás lesz vasárnap, miután tavaly év végén, húsz év munka után lemondott a település addigi fideszes vezetője, Szűcs Lajos. Azóta Jászboldogháza ideiglenes koordinálását Joó-Kovács Balázs (Fidesz-KDNP) vette át. A polgármesteri posztért ezúttal két független jelölt indul:…
Tovább olvasomA Széchenyi-lakótelep padjainak „sikersztorija”
Borda Zoltán, a Széchenyi-lakótelepen található 3. számú egyéni választókerület képviselője egyre többször fordul a Facebook nyilvánosságához, amiben kifejti: nem csupán rajta múlik a körzetének építése és szépítése. Hétfő délután közzétett bejegyzésében arról ír, hogy bizonyos sajtóorgánumokon keresztül hozzá is eljutottak a város közterületi padjainak „sikersztorijai”, csak éppen ő és a környéken élők ebből semmit nem tapasztalnak. A képviselő fényképeket is mellékelt írásához, melyeken funkcióját ellátni képtelen, szebb napokat látott ülőalkalmatosság látható. A Csóka utcai és Aranyi Sándor úti buszmegálló padjai, a Hild Viktor egyes bútorai és a Szent-Györgyi Albert Általános…
Tovább olvasomGyanús tranzakciója van? Lehet, hogy csalókkal van dolga
Az utóbbi időben többször előfordult, hogy a csaló a bank munkatársának adta ki magát és telefonon keresztül kicsalta áldozata banki adatait. Volt, hogy gyanús tranzakciók észlelésére hivatkozva, de előfordult, hogy a fiók feltörésének megakadályozása érdekében, illetve adatvédelemre hivatkozva kért adategyeztetést, amely során az áldozat jóhiszeműen megadta az adatait. Kérjük, ne dőljenek be a csalók módszereinek! A hasonló hívásokat azonnal szakítsák meg és kezdeményezzenek Önök hívást a bankjuk felé! Ne adják ki adataikat ismeretlennek, még akkor se, ha az idegen a bank munkatársaként mutatkozik be! Amennyiben hasonló hívást kap, illetve ha…
Tovább olvasomA szolnoki polgármester pert vesztett
Az ügy két és fél évvel ezelőttre nyúlik vissza. Radócz Zoltánt, Szolnok korábbi alpolgármesterét ugyanis Szalay Ferenc 2019 végén feljelentette személyiségi jogainak vélt megsértése miatt. A város fideszes polgármestere úgy gondolta, Radócz még 2019 tavaszán egy, a sajtószabadság napján tartott szolnoki tüntetésen elmondott beszédében, illetve a közösségi oldalon tett bejegyzéseiben megsértette jó hírnevét. Radócz egy régi ügyet elevenített fel, miszerint Várhegyi Attila, Szolnok első fideszes polgármestere szerinte kétes ingatlanbizniszbe keveredett. Várhegyi eladott ugyanis egy belvárosi telekrészt egy cégnek, amit a vállalkozás még aznap 10 milliós haszonnal tovább is adott az OTP-nek. Később…
Tovább olvasomA forint, mint a repülő tyúk
Mélyrepülésben a forint. Napjaink egyik leghangzatosabb szókapcsolata, gazdasági elemzők, bulvárlapok, politikusok könnyed fordulata, de az utca embere, a szomszéd, a munkatársak nem intézik el ennyivel. A mélyrepülésben ott van a fellendülés és az újrakezdés melankóliája, a könnyed változó örökös körforgása. Aki hónapról hónapra küzd az elemekkel és az inflálódó magyar valósággal, az érzi igazán a helyzet súlyát és a repülés komplex nehézségeit. A tyúknak is van szárnya, mégsem repült soha, sem magasan, sem mélyen. De azért teátrális mozdulatokkal próbálkozik. Az emberi leleménynek köszönhetően a baromfi kapott egy plusz izomtömeget a…
Tovább olvasom