Folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken Boldog István és társai pere. A tárgyaláson a vádlottakat hallgatták meg, ám senki sem tett vallomást. A bíróság így mindenkinél ismertette a korábbi vallomásaik tartalmát. Boldog István sem szeretett volna ma vallomást tenni, de hozzátette, hogy írásban később lehet, hogy tenne. A korábban tett vallomások ismertetéséből pedig egyértelműen Fehér Petráé, az ügy másodrendű vádlottjáé volt a legérdekesebb, akire az ügyészség ugyanúgy hat évet kér, mint Boldog Istvánra, és aki Boldog mindenese volt az ügy kirobbanásáig. A vádban szereplő pályázatok idején Fehér a Szolnok megyei közgyűlés…
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
Egyre terjed a madárinfluenza
Újabb tömőlúdtelep állatainál mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A Tótkomlós településen történt kitöréssel a járvány már Békés megyét is elérte. Az érintett lúdállomány felszámolása, valamint a védő- és megfigyelési körzetek kijelölése haladéktalanul lezajlott. A Békés megyei Tótkomlós településen található, mintegy 3.080 db tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta a gazdaság állatainál. Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megkezdték az érintett állomány felszámolását,…
Tovább olvasomTovábbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme
Újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült egy közös akcióban hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (KTVHESZ) halőreinek. A halat 300 ezer forintért kínálta feketén eladásra egy tiszanánai horgász, a tetemes vételár helyett azonban halvédelmi bírságra, valamint a horgászattól való több hónapos eltiltásra számíthat. Előzetes adatgyűjtés alapján került a halőrök látóterébe az a tiszanánai horgász, aki egy 18 kg-os, 87 cm hosszúságú pontyot kínált eladásra. A próbavásárlás során a horgász mintegy 300 ezer forintért adta volna át a nagytestű egyedet, ami elmondása szerint…
Tovább olvasomRendkívüli felmentéssel megszüntetik három főváros gimnázium nyolc pedagógusának közalkalmazotti jogviszonyát
A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják.A Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Márpedig a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló…
Tovább olvasomLátványos építkezéssel gyorsul fel a kapcsolat Kecskemét és Nagykőrös között
Nagykőrös és Kecskemét mintegy „közelebb kerül egymáshoz”: a két város között nagy forgalmat lebonyolító 441-es főutat fejlesztik. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló projekt azért is nagy jelentőségű, mivel a Nagykőrösről Kecskemétre ingázók fő útvonalán válik általa a közlekedés biztonságosabbá és gyorsabbá. A munkálatok két fő elemből állnak. A projektben ugyanis egyrészt négysávúsítják Kecskemét északkeleti különálló városrészénél, Katonatelepen a 441-est egy mintegy 2,79 kilométernyi szakaszon a kecskeméti 445-ös északi elkerülőtől a Katonatelep Mathiász Általános Iskoláig; másrészt innen kiindulva a főút a nagykőrösi Téglagyári utcáig szélesítést és burkolatmegerősítést kap, több mint…
Tovább olvasomKulcsfontosságú vontatási alállomás újult meg Szolnok térségében
A NIF Zrt. beruházásában az R-Kord Kft. kivitelezésével megvalósult fejlesztés célja a vasúti vontatási kapacitáshiány megszüntetése, az energiahatékonyság növelése.A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) 2016 novemberében indította el alállomási fejlesztési programját, mely a már meglévő villamosított vasútvonalak vonatszám növelésének is az egyik alapja. A kivitelezésre elindított 6 alállomásból (Szerencs, Szabadbattyán, Ebes, Érd, Újszász, Vác) immáron 5 teljesen elkészült, Vácott még zajlik a kivitelezés, írta a magyarepitok.hu. A fejlesztés európai uniós forrásból valósul meg. Az Újszászi alállomás kivitelezését a V-Híd csoporthoz tartozó R-Kord Kft. végezte nettó 2,148 milliárd forint értékben.…
Tovább olvasomLetartóztatásban a férfi, aki ámokfutást rendezett Szolnokon
A Szolnoki Járási Ügyészség rongálás bűntette, lopás vétsége, jármű önkényes elvételének bűntette, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt indítványozta annak a 27 éves szolnoki férfinak a letartóztatását, aki a napokban, Szolnokon egy utcában több ingatlant is megrongált, majd egy ott parkoló gépjárműből lopott, és egy másik személygépkocsival pedig elhajtott és balesetet szenvedett.A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi november 26-án 8 és 9 óra között egy szolnoki utcában két szomszédos családi ház ablakait, valamint utcafronti falát több alkalommal kővel megdobta, a házak ablaküvegeit kitörte, továbbá az egyik ház…
Tovább olvasomNagyon nem pöröghet a nemzeti konzultáció
Nagyon nem tetszhet az eddigi eredmény a nemzeti konzultációval kapcsolatban a kormánypártnak, mert a Fidesz alaposan rápörgött a témára. Ezt bizonyítja Kállai Mária szolnoki képviselő posztja is, miszerint már a polgári körösöket is ráuszították a feladatra: minél többeket meggyőzni ennek a marhaságnak a kitöltéséről. Mint írta, most van feladat: mozgósítani mindenkit, a nemzeti konzultáció íveinek visszaküldésére, és mondjuk el ismerőseinknek, hogy online is van lehetőség kitölteni a kérdéseket. A 10 milliárdba kerülő nemzeti hergelést december 9-ig kell teljesíteni, eddig több mint 700 ezren töltötték ki, ezt keveselheti a Fidesz. A…
Tovább olvasomEzt még Pócs János sem tudta elintézni
Jászboldogházán is bezárja a fiókját a Takarékbank. Ezt Koczáné dr. Fehérváry Mária polgármester jelentette be a település Facebook oldalán videóban, illetve a község honlapján írásban. Mint közölte, a Takarékbank munkatársai személyesen kerestek meg két héttel ezelőtt, hogy ismertessék azt a vezetői döntést, amely alapján a bankfiókot december 19. napjával bezárják. Hangsúlyozta, hogy polgármesteri megválasztása óta egy alkalommal sem merült fel a fiók bezárásának kérdése, ezért rendkívül váratlanul érte az információ. A banki küldöttség a lépést azzal indokolta, hogy modernizálják fiókjaikat. Ennek érdekében a jellemzően kisebb kirendeltségeket összevonják egy környező településen lévő…
Tovább olvasomKét autót kötött el, menekülni akart, elfogták, de megszökött
Vádat emelt az ügyészség azzal a férfivel szemben, aki egy nap alatt két autót is elvitt egy öcsödi parkolóból, majd mikor őrizetbe vették, megszökött. A Kunszentmártoni Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat azzal a 22 éves öcsödi férfivel szemben, aki egy öcsödi parkolóból egy nap alatt két autót is elvitt azért, hogy azzal környékbeli településekre utazzon, majd amikor a második autóval közlekedve a rendőrök igazoltatni akarták, ő menekülni próbált, de elfogták, azonban ezután az őrizetből megszökött. A vádirat szerint a 22 éves férfi június…
Tovább olvasom