Látványos építkezéssel gyorsul fel a kapcsolat Kecskemét és Nagykőrös között 

Megosztás

Nagykőrös és Kecskemét mintegy „közelebb kerül egymáshoz”: a két város között nagy forgalmat lebonyolító 441-es főutat fejlesztik. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló projekt azért is nagy jelentőségű, mivel a Nagykőrösről Kecskemétre ingázók fő útvonalán válik általa a közlekedés biztonságosabbá és gyorsabbá.

A munkálatok két fő elemből állnak. A projektben ugyanis egyrészt négysávúsítják Kecskemét északkeleti különálló városrészénél, Katonatelepen a 441-est egy mintegy 2,79 kilométernyi szakaszon a kecskeméti 445-ös északi elkerülőtől a Katonatelep Mathiász Általános Iskoláig; másrészt innen kiindulva a főút a nagykőrösi Téglagyári utcáig szélesítést és burkolatmegerősítést kap, több mint 7 kilométer hosszan, közölte a Magyar Építők.

Emellett többek között jelzőlámpás kereszteződéseket és kerékpárutat is kialakítanak még, illetve két körforgalmat is átadnak.
Már elkészült Nagykőrösön a Téglagyári úti csomópont és Kálvin téri csomópont közötti szakaszon a burkolat felújítása és a burkolati jelek felfestése. Továbbá Nagykőrösön a Téglagyári úti jelzőlámpás csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítését is elkezdték: mind a közműépítési, mind pedig az útépítési munkákkal jól haladnak.

Gőzerővel halad az építkezés Fotó: magyarepitok.hu

A körforgalom kiépítésével várhatóan december közepén készülnek el, a kopóréteg és a végleges forgalomtechnikai jelzések elkészítését pedig 2023 tavaszán fogják tudni elvégezni.

Nagykőrösön jelenleg már a Téglagyári úti csomópont és párhuzamosan épülő M44-es autóút csomópontja közötti szakaszon a főpálya átépítése is megkezdődött hideg remix eljárással, melyhez a 2×1 sávos forgalom fenntartására a terelőutak elkészültek. Itt a forgalom jelenleg is halad sebességkorlátozás mellett.

A 441-es út további 2×1 sávos részén is dolgoznak a projektben (a Katonatelepen belül futó szakasz lesz 2×2 sávos): jelentős munkára kerül sor itt is, az újonnan átadott megújult út jobb minőségű lesz.

A teljes pályaszerkezetet újjáépítik a Pest megyei szakaszon, a Bács-Kiskun megyei szakaszon pedig lokális pályaszerkezet cserékkel fogják felújítani a főutat. Miközben ez a 2×1 sávos pálya jelentős részét érinti, a lokális pályaszerkezet csere csak egy rövid szakaszra fog vonatkozni Bács megyében. 

A Kecskemét, Katonatelep városrészen belül futó szakaszon – itt bővítik 2×2 sávosra a 441-es főutat – az előkészítő munkálatokat az átvett munkaterületeken szintén elkezdték, valamint jelenleg a tervezett csapadékcsatorna építési munkálatok zajlanak, ideiglenes forgalomkorlátozás mellett. Az útvonal 2×2 sávosra bővítése szakaszosan, több ütemben valósul meg, a csatlakozó helyi utcák szükséges felújításával együtt.

Kapcsolódó cikkek