Ismeretlen eredetű gáz jutott a kecskeméti iskola légterébe, több gyereket kórházba szállítottak

Megosztás

Rosszul lettek többen is, hét gyermeket kórházba kellett szállítani, mert egyelőre ismeretlen eredetű gáz okozott nagyobb problémát egy kecskeméti iskolában.

Hét gyereket kórházban szállítottak, miután ismeretlen eredetű gáz okozott rosszullétet a kecskeméti Arany János Általános Iskolában csütörtök délután – írja a Hiros.hu.

Délután egy óra körül az iskola több helyisége is irritáló szaggal telt meg, több tanuló rosszul lett, erősen köhögött és könnyezett. A pedagógusok kikísérték a gyerekeket az épületből, és értesítették a hatóságokat. Az iskolához mentők is érkeztek, ők hét gyereket szállítottak el a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba. A Hiros.hu információi szerint nincs komoly bajuk, azonban megfigyelésre bent tartják őket a kórházban.

A riasztás után a gázszolgáltató szakemberei is kiérkeztek az iskolához, azonban nem tudták bemérni, hogy mi okozta az rosszullétet. Kovács Andrea, a Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, a katasztrófavédelem szakemberei műszeres méréseket végeztek az iskolában, ahová rövid időn belül a mobil laborjuk is megérkezett. Veszélyes anyag jelenléte nem volt kimutatható az épületben – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek