Tovább zuhanhat a bankfiókok száma – ember nincs, aki hitelről akar tárgyalni

Senkinek sem kellenek a lakáshitelek – utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban – havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Tovább olvasom

Miközben Fegyverneken felszámolták, Tiszaburán ATM-et adtak át

Újabb szolgáltatás vált elérhetővé Tiszaburán, közölte örömmel közösségi oldalán F. Kovács Sándor. A karcagi körzet parlamenti képviselője hozzátette, kitartó munka eredményeként a K&H Bank ATM megkezdte a működését Tiszaburán. A fideszes honatya megjegyezte, fontos, hogy a községekben, kistelepüléseken is minél több szolgáltatás váljon helyben elérhetővé, növelve ezáltal a helyben élők életszínvonalát. Azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy: “Megyünk tovább ezen az úton, hiszen a vidéken élőket is ugyanolyan minőségű szolgáltatások illetnek, mint a városokban lakókat. Hajrá, Nagykunság! Hajrá, Tisza-tó!” Majd mintegy jelentős domborművet, úgy leplezték le az ATM-automatát jelző műanyag…

Tovább olvasom

Nem nyitják újra a fegyverneki bankfiókot

A Fegyverneken található bankfiók kapcsán sajnos nem áll módunkban megváltoztatni a döntésünket – áll abban a levélben, amit Szarvák Pálné kapott a Takarékbanktól. Erről személyesen értesítette szerkesztőségünket Vera. Mint ismert, a közelmúltban bezárt a Takarékbank helyi fiókja, ami nagyon elkeserítette a helyieket. Azért, hogy visszakaphassák, aláírásgyűjtésbe kezdtek Szarvákné Vera szervezésében. Vera volt az is, aki az összegyűlt aláírásokat egy helyi önkormányzati képviselő, Molnár Barna társaságában felvitte a Takarékbank központjába. Itt átadták a több mint 1400 aláírást tartalmazó íveket. A karácsony előtt átadott és január 11-én postai úton beérkezett aláírásokra meg…

Tovább olvasom

Átadták a bankfiókért összegyűjtött aláírásokat a Takarékbankban

Jóval több mint 1300 aláírás gyűlt össze Fegyverneken annak érdekében, hogy megmaradhasson a Takarékbank helyi fiókja.  Az aláírásgyűjtést Szarvákné Vera kezdeményezte és fogta össze. Az összegyűjtött aláírásokat a minap felvitték Molnár Barna helyi önkormányzati képviselővel a Takarékbank központjába  Budapestre. Ott átadták volna, de az illetékes állítólag nem volt bent, igy a bank belső postáján keresztül juttatták el hozzá. Ahogy Szarvákné Vera fogalmazott, most várják a választ a problémájukra. Mint hozzátette: reménykednek.  Megírtuk, hogy december 19-én bezárt Fegyverneken a helyi Takarékbank, ezért aláírásokat kezdtek gyűjteni. Ennek eredményét vitték most fel.

Tovább olvasom

Továbbra is küzdenek takarékbanki fiókjukért a fegyvernekiek

Már több mint 1300 aláírás gyűlt össze a Takarékbank helyi fiókjának megmaradásáért Fegyverneken. Amikor a lakosok megtudták, hogy bezár a helyi fiók, aláírásgyűjtésbe kezdtek Szarvákné Vera kezdeményezésére. Tőle tudtuk meg azt is, hogy eddig már több mint 1300 aláírás gyűlt össze a fiók megmaradásának érdekében. Az aláírások gyűjtését ő fogja össze, ebben segít neki Molnár Barna önkormányzati képviselő. Vera és ő keresik az illetékest, akinek át tudnák adni az aláírásgyűjtő íveket.  Vera hozzátette, a Takarékbanknál nemigen állnak velük szóba, nehéz illetékest találni, de nem adják fel, hiszen egy közösség érdekében csinálják mindezt. Vera…

Tovább olvasom

Tiltakozott a polgármester a Takarékbank helyi fiókja megmaradása érdekében

Megszólalt végre Rákóczifalva polgármestere is a Takarékbank helyi fiókja nyitva tartásának alapos megcsorbítását követően. Mint megírtuk, a település honlapja egy szót sem ejtett arról, hogy egy napra korlátozzák a fiók nyitva tartását, azt legelőbb egy rákócziújfalui csoport tette közzé. Most Túróczi Imre polgármester tett bejegyzést. Mint írta: “Rossz érzéssel fogadtuk a hírt a Takarékbank vezetése részéről, amelyben közölték, hogy a helyi bankfiók működését 2023. január 1. napjától átalakítják.November 29-én, kedden délután érkezett a bank részéről két munkatárs és közölte a tényt, miszerint a Rákóczifalvai Fiók működését átalakítják, a lakossági ügyintézés megszűnik…

Tovább olvasom

Rákóczifalván szűkíti nyitva tartását a Takarékbank

Rákóczifalván egy napra szűkíti eddigi nyitvatartási rendjét a Takarékbank, mégpedig december 31-től. Erről még csak nem is a helyi önkormányzat adott tájékoztatást, hanem a szomszéd település, Rákócziújfalu egyik közösségi csoportja. A megküldött hivatalos értesítő szerint a helyiek Szolnokra lesznek kénytelenek bejárni ügyeket intézni a hét nagy részében, mert a takszöv helyben csak szerdán tart ügyfélfogadást. A helyi fiókot a szolnoki Nagy Imre úti fiókkal vonják össze. Ugyanakkor az ATM-szolgáltatás a jelenlegi helyén továbbra is elérhető marad. Mint ismert, a Takarékbank sorra jelentette be, hogy mely fiókjait zárja be végleg korszerűbb…

Tovább olvasom

Ezt még Pócs János sem tudta elintézni

Jászboldogházán is bezárja a fiókját a Takarékbank. Ezt Koczáné dr. Fehérváry Mária polgármester jelentette be a település Facebook oldalán videóban, illetve a község honlapján írásban. Mint közölte, a Takarékbank munkatársai személyesen kerestek meg két héttel ezelőtt, hogy ismertessék azt a vezetői döntést, amely alapján a bankfiókot  december 19. napjával bezárják.  Hangsúlyozta, hogy polgármesteri megválasztása óta egy alkalommal sem merült fel a fiók bezárásának kérdése, ezért rendkívül váratlanul érte az információ. A banki küldöttség a lépést azzal indokolta, hogy modernizálják fiókjaikat. Ennek érdekében a jellemzően kisebb kirendeltségeket összevonják egy környező településen lévő…

Tovább olvasom

Bezár a Takarékbank fegyverneki fiókja

Villámcsapásként érte a fegyvernekieket, hogy a Takarékbank bejelentette, bezárja a helyi fiókját, mert azt összevonja a törökszentmiklósival. A zárás időpont: december 19-én 12 óra. Ezzel együtt megszűnik az ATM-szolgáltatás is. Aki pénzügyet akar intézni, annak Törökszentmiklósra kell zarándokolni december 20-tól.  A helyiek máris elégedetlenségüknek adtak hangot. Van, aki azt írta, Fegyvernek lassan olyan hely lesz, mint Tiszabő. Van, aki azt írta, hová halad Fegyvernek? Előre? Nem! Orvosi ügyelet után megszűnik a takarékszövetkezet is. Sok ügyfél hova fog menni, az öregek, betegek, gyerekesek?  A Takarékbank nemrég egyesült a Budapest Bankkal és…

Tovább olvasom

Mégis marad Zagyvarékason a bankautomata

Egy hónappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy a település tájékoztatása szerint megszűnik Zagyvarékas egyetlen bankautomatája, mivel az önkormányzatnak havonta igen jelentős összeget kellene fizetnie a további üzemeltetés érdekében. Most mégis úgy tűnik, hogy sikerült megegyezni a Takarékbankkal és marad a helyén a Fekete Lajos úton elhelyezett ATM, így a készpénzfelvételre a lehetőség mindenki számára elérhető lesz a településen.

Tovább olvasom