A Boldog-perben Herczeg Zsolt neve is felbukkan

Megosztás

Folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken Boldog István és társai pere. A tárgyaláson a vádlottakat hallgatták meg, ám senki sem tett vallomást. 

A bíróság így mindenkinél ismertette a korábbi vallomásaik tartalmát. Boldog István sem szeretett volna ma vallomást tenni, de hozzátette, hogy írásban később lehet, hogy tenne. A korábban tett vallomások ismertetéséből pedig egyértelműen Fehér Petráé, az ügy másodrendű vádlottjáé volt a legérdekesebb, akire az ügyészség ugyanúgy hat évet kér, mint Boldog Istvánra, és aki Boldog mindenese volt az ügy kirobbanásáig. A vádban szereplő pályázatok idején Fehér a Szolnok megyei közgyűlés fideszes alelnöke volt.

Fehér azt közölte, hogy „Beleállhattam volna, hogy ez így nem jó, de annak csak az lett volna az eredménye, hogy kivet magából az egész rendszer”. 

Idézte a rendszer lényegét, vagyis azt, amit a Századvég Alapítvány akkori elnöke a Magyar Időknek adott interjúban mondott 2015-ben. Lánczi András szerint „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”, mivel szerinte a Fidesznek fontos, hogy a hazai vállalkozói réteg megerősödjön, és bár ezt korrupciónak nevezik egyeseik, de szerinte ez politikai nézőpont, írta a telex.hu.

Megjelent a vád szerint előre lezsírozott közbeszerzéseket intéző cég vezetője is. Elismerte, hogy irányított közbeszerzések voltak, ő Boldog emberétől kapta meg, milyen cégeket kell meghívni, kinek kell nyernie stb. Hozzátette, tudta, hogy ez nem szabályos, de belement, abban reménykedve, hogy emiatt a jövőben még több ilyen munkát fog kapni.

Ennek a közbeszerzéseket lebonyolító cégnek a vezetője egyébként a tárgyaláson az akkori mezőtúri polgármestert, a Boldogot a parlamentben váltó Herczeg Zsolt nevét is említette többször. Például azt vallotta korábban, hogy volt egy időszak, amikor Boldog és K. Péter nem voltak jóban, akkor hanyagolni kellett a vele való együttműködést, de aztán kibékültek, és erről maga Herczeg tájékoztatta telefonon, mondván, kibékültek, minden mehet úgy, ahogy korábban ment.

A jelenlegi fideszes önkormányzati képviselővel egyébként többször is egyeztettek, hiszen a mezőtúri önkormányzattal is együttműködött a most vádlottak padján ülő közbeszerzési szakértő, ahogy egyébként a most vádlottak padján ülő cégvezetőknek is volt mezőtúri projektje. Mindenesetre ebben a bírósági eljárásban nem szerepel mezőtúri ügy. A közbeszerzéses ember a vallomásában karcagi és mezőtúri projektekről is beszélt.

A mai tárgyalásról a telex.hu tudósított.

Nyitókép: Boldog István és védője, Varga István korábbi fideszes országgyűlési képviselő a bíróság folyosóján 2022. november 30-án – Fotó: Bődey János / Telex

Kapcsolódó cikkek