Holnap folytatódik B. I. és társai pere

Megosztás

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint november 30-án folytatódik B. I. és társai pere.

A B. I. és társai ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügy már jó ideje tart, normálisabb országban már az elítéltek túl is lennének az ítélet következményein.

De itt még rágják a gittet.

Nem mellesleg az ötödrendű vádlott mindent beismert, őt el is ítélték már.

B. I. volt kétpói vasutas, aztán polgármester, majd fideszes országgyűlési képviselő, aki csak azért nem indult állítólag most a választáson, mert neki a család az első.

B. I. a gyanú szerint a NER egyik mintapéldánya volt, nem véletlenül volt kódolva a bukása.

Most nemzeti gondolkodóként hergeli híveit, mellékállásban pedig pörköltkeverő vagyis gasztroblogger.

A tárgyalás iránt a Fővárosi Törvényszék szerint nagy az érdeklődés.

Az érdeklődés nagy

Kapcsolódó cikkek