Két autót kötött el, menekülni akart, elfogták, de megszökött

Megosztás

Vádat emelt az ügyészség azzal a férfivel szemben, aki egy nap alatt két autót is elvitt egy öcsödi parkolóból, majd mikor őrizetbe vették, megszökött.

A Kunszentmártoni Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat azzal a 22 éves öcsödi férfivel szemben, aki egy öcsödi parkolóból egy nap alatt két autót is elvitt azért, hogy azzal környékbeli településekre utazzon, majd amikor a második autóval közlekedve a rendőrök igazoltatni akarták, ő menekülni próbált, de elfogták, azonban ezután az őrizetből megszökött.

A vádirat szerint a 22 éves férfi június 17-én a hajnali órákban Öcsödön, egy parkolóban álló, nyitott állapotú, műszaki hibás személygépkocsit a tulajdonos tudta és engedélye nélkül úgy vitt el, hogy a járműben hagyott indító kulccsal azt beindította azért, hogy azzal Cibakházára menjen a munkáltatójához, elkérni a munkabérét.

A férfi a gépkocsival Öcsödön közlekedett, hogy felvegye az élettárását is, és együtt menjenek el Cibakházára, azonban a gépkocsi műszaki hibája miatt üzemképtelenné vált, így a férfi azt egy öcsödi ingatlan előtt hátrahagyta.

A kocsit hátrahagyta a tettes. Érdekes, hogfy mindkét kocsi nyitva volt, bennük a slusszkulccsal Fotó: police.hu

Ugyanezen a napon a vádlott reggel 6 óra körül visszament ugyanabba parkolóba, ahol hajnalban már járt, és onnan egy másik, szintén nyitott állapotban lévő személygépkocsit a tulajdonos tudta és engedélye nélkül a járműben hagyott indító kulccsal beindított és elvitt. A férfi ezután gépkocsival Cibakházára, később Szentesre közlekedett, végül az útközben felvett élettársával már visszafelé tartottak, mikor a gépjárművet Kunszentmárton közelében a rendőrség ellenőrizni szerette volna. A férfi ezt észlelve a gépkocsival egy buszöbölben megállt, és abból kiszállva elfutott a rendőrök elől.

A férfit még ugyanezen a napon 20 óra körül őrizetbe vették, majd a fogdába kísérés során engedélyezték számára, hogy a rendőrség udvarán dohányozhasson. A férfi ezt kihasználva a vezetőszárral ellátott bilincset ismeretlen módon eltávolította a kezéről, majd az udvar oldalsó kapuja felé futott, azon átmászott és elszaladt. A férfit a rendőrök a következő útkereszteződésben érték utol, kezeit hátrabilincselték és visszakísérték az épületbe.

Az ügyészség a többszörösen büntetett férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabasására és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság fog dönteni, a férfi letartóztatásban várja a döntést, közölte dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség).

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság korábban ezt a tájékoztatást adta.

Kapcsolódó cikkek