Ekkora a baj? – Orbán Viktor hamarosan az ATV-ben adhat interjút

Egészen elképesztő belpolitikai fordulatoknak lehetünk szemtanúi, a tervek szerint a jövő héten az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerepelhet Orbán Viktor – erről értesült a Média1. Amennyiben az információ igaz és a beszélgetés megvalósul, ez lenne a miniszterelnök első stúdióinterjúja az ATV-n 2010-es kormányfői visszatérése óta.

Tovább olvasom

A cívisvárosban dönthetnek az elektrolitgyárról szóló népszavazás sorsáról

Bírósági felülvizsgálatra kerül a Szolnok határába tervezett elektrolitgyárral kapcsolatos népszavazás kérdésében hozott választási bizottsági döntés – erről született határozat, amelyet a Debreceni Törvényszékhez terjesztettek fel. Az eljárás hátterében az áll, hogy a Szolnokért frakció 2025. június 4-ére javasolt helyi népszavazást, ám azt a Helyi Választási Bizottság július 3-án elutasította.

Tovább olvasom

Megérkeztek a felvételi ponthatárok, idén majdnem 130 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba

Július 22-én, azaz szerda este nyolc órakor végre elérhetővé váltak a 2025-ös felsőoktatási felvételi ponthatárok a felvi.hu-n. A több mint 129 ezer jelentkező idei teljesítménye alapján a tendencia az, hogy a legnépszerűbb szakokon emelkedtek a bekerülési pontszámok. Az ELTE pszichológia szakjához 457 pont kellett, míg a jogász képzésre 479 ponttal lehetett bejutni.

Tovább olvasom

Vasútállomás, csatornaszag, közlekedés: szolnoki ügyek a Tisza problématérképén

A július 12-én megtartott nagykanizsai kongresszusa után problématérképet indított a Tisza Párt. Kampányában arra kéri a lakosságot, osszák meg, milyen gondokkal küzdenek lakóhelyükön, legyen szó közlekedésről, egészségügyről, gyermekellátásról vagy a városi közszolgáltatásokról. Szolnokon a válaszok sokasága alapján sajnos egy elhanyagolt, infrastrukturálisan leromlott, egészségügyi és közbiztonsági szempontból is súlyos problémákkal terhelt város képe rajzolódik ki.

Tovább olvasom

Szolnokról érkező helikopterek segítenek az albániai erdőtűz oltásában

A Magyar Honvédség helikopterei segítik Albániát az erdőtüzek elleni küzdelemben – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Szolnokról induló kontingens két Airbus H225-ös helikopterből, tapasztalt személyzetből, kiszolgáló állományból, valamint az oltáshoz szükséges felszerelésekből – többek között Bambi Bucket tűzoltó ballonokból – áll.

Tovább olvasom

Pontvárás előtt: majdnem 300 ezer forint a fővárosban az átlagos bérleti díj

Ahogy tegnap, július 22-én megírtuk, a szolnoki fiatalok idén sem számíthatnak arra, hogy felvételi pontváró bulin ereszthetik ki a hosszú hónapok alatt felgyülemlett gőzt. Úgy tűnik azonban, hogy ennél komolyabb problémákkal is szembe kell nézniük nekik és családjuknak, ha az a terv, hogy egyetemi tanulmányaikat máshol folytatják.

Tovább olvasom

„Ha lehetne, visszacsinálnám, nem ez a stílusom” – mondta az Abádszalókon kiabáló, köpködő vállalkozó

„Ez az egyik legszégyenteljesebb dolog az életemben, soha nem tettem ilyet” – mondta a Telexnek Herceg Zoltán mezőtúri vállalkozó, miután vasárnap Abádszalókon durva vitába keveredett a Tisza Párt szimpatizánsaival. A nyilvánosságra került videón jól látszik, hogy Herceg káromkodik, rázza a kerítést és végül leköp egy embert. A férfi saját maga kereste meg a hírportált, hogy bocsánatot kérjen.

Tovább olvasom

Idén sem lesz Pont Ott Parti Szolnokon

Bár július 23-án, szerda este nyolckor országosan kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat, Szolnokon ezúttal sem lesz közösségi esemény a várakozás és az eredmények köré szervezve. Miközben több vidéki városban – köztük Pécsen, Szegeden, Debrecenben vagy Miskolcon – koncerttel, közös kivetítéssel és szabadtéri programokkal várják a felvételizőket, a Tisza-parti megyeszékhely nem szerepel az országos Pont Ott Parti helyszínei között.

Tovább olvasom