Nincs jobb helye a pénzünknek: Orbán 8 millió euróért hazánkba hozná az Olasz Szuperkupát

Megosztás

Tehát azért fizetnénk mi magyarok 8 millió eurót (átszámítva közel 3,5 milliárd forintot) az olasz szövetségnek, hogy itt játsszák le az Olasz Szuperkupa döntőjét, hazánkban. Kiváló ötlet, vajon ehhez is kell az uniós pénz, vagy ez menni fog simán közpénzből is?

Az olasz bajnokcsapat és kupagyőztes összecsapását az utóbbi években egyre gyakrabban rendezik meg külföldön, és most olasz sajtóhírek szerint Magyarország is bejelentkezett érte.

Megújítaná az olasz első osztályú focibajnokság, a Serie A a szuperkupa lebonyolítását úgy, hogy a nemzetközi színtéren vonzóbb legyen: a tervek szerint négycsapatos minitornát játszana a kupadöntő két résztvevője és a bajnokság első két helyezettje egy Olaszországon kívül eső helyszínen.

A rendezésre már érkezett egy ajánlat Szaúd-Arábiából, a Riad Sela ügynökség hat évre 138 millió dollárt (évi 23 milliót) fizetne érte, úgy, hogy az elődöntőn vereséget szenvedő olasz csapatok egyikének meccselnie kell a helyi bajnokkal. Korábban már az Emírségekből is érkezett egy ajánlat, az évi 22 millióval járt volna.

Ezekhez képest jóval egyszerűbb szervezést igényelne az a javaslat, amelyet a Repubblica szerint Magyarország dobott be, viszont Orbánék nem is fizetnének annyit, mint az arabok, csupán szezononként 8 millió dollárt. A Repubblica szerint tehát a 8 milliós, tehát olcsóbb magyar ajánlat inkább az eredeti egymeccses döntő lebonyolítását tenné lehetővé, az eredeti tervekből vissza kellene venni. Másfelől a csapatok és a szurkolók sem bánnák, ha nem kéne annyit utazniuk a meccsre.

Kapcsolódó cikkek