Az elmúlt napokban tapasztalt brutális hőség a debreceni repülőtér kifutópályáját sem kímélték, ez pedig veszélyeztetné a repülés biztonságát. Az okok miatt a szakemberek a repülőtér lezárása mellett döntöttek.
Tovább olvasomÉv: 2024
Véget ért az újraszámlálás: harmadszor is Karácsony Gergely nyerte a választást
Ugyan már több mint egy hónappal ezelőtt tartották az önkormányzati választásokat, a folyamatos jogi procedúrák miatt a fővárosban mostanáig kérdéses volt, hogy ki nyeri el végül a főpolgármesteri címet. A harmadik számlálást követően végül ismét Karácsony Gergely nyert és az előnye is jelentősen növekedett.
Tovább olvasomMár rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni, hatalmas különbség az árak között
Valamennyi biztosító, amely ajánl kötelező felelősségbiztosítást (KGFB-t), felkészült a július 16-i rajtra, amikortól már rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni. Ez várhatóan 30-40 ezer rollert érint a Netrisk szerint. A kötelező felelősségbiztosítást nem érdemes kikerülni, részben az alacsony díj, részben pedig az akár többmillió forintos okozott károk miatt. A díjat azonban több tényező is befolyásolhatja, és jelentős különbségek vannak.
Tovább olvasomNem mindenki fogja túlélni az eljövendő nyarakat az Alföldön
Az 1990-es évekig csak kevés extrém hőstresszes napot találunk Magyarországon a május-szeptemberi időszakban, 2007-ben viszont, ha csak rövid időre is, de közel kerültünk az életveszélyes (46 fokot meghaladó hőérzet) tartományhoz. Ahogy nyaraink trendszerű felmelegedéséért, úgy a növekvő hőstressz-terhelésért is egyértelműen az emberi tevékenység a felelős. Ez a társadalom jelentős részének komoly egészségügyi kockázat, az arra érzékenyeknek életveszély.
Tovább olvasomÚjonc tűzoltók állnak munkába Szolnokon és Jászberényben
Ünnepélyes keretek között tartotta meg kibocsátó ünnepségét a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A százkilenc újonc tűzoltó a szervezet vezetői, valamint a társ- és rendvédelmi szervek képviselői előtt július 11-én tettek fogadalmat. Közülük ketten megyénkben kezdik meg szolgálatukat Jászberényben, illetve Szolnokon.
Tovább olvasomRend a lelke mindennek – a kertben is
A kertünk számos lehetőséget rejt magában, főként, ha rendezetten tartjuk. Alkalmas partik vagy családi, baráti összejövetelek megrendezésére, emellett termeszthetünk növényeket is a saját veteményesünkben, vagy bizonyos sportok űzésére is alkalmas lehet. Ha pedig rendet tartunk a kertben, azzal nem csak fizikálisan, de lelkileg is jó érzés foghat el minket, valahányszor itt töltjük a szabadidőnket. A megfelelő tárolás elősegíti a kert harmóniáját A kerti eszközeink megfelelő tárolása, valamint ha mindennek megteremtjük a helyét, nagy előrelépés lehet a kert rendben tartásában. Ha egy megfelelő kültéri polc vagy tárolószekrény van segítségünkre, ízlésesen és…
Tovább olvasomDöbbenetes szám – egymillió köbméter víz párolog el a Tisza-tóból naponta
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) adta hírül a mérései alapján – a mostanihoz hasonló, aszállyal párosuló meleg napokon rendkívül jelentős a párolgás. Átlagolva a 104 négyzetkilométer vízfelülettel bíró Tisza-tóból extrém esetekben másodpercenként 10-15 köbméter víz párolog el.
Tovább olvasomA pétfürdői veszteséges, a szolnoki érdekeltsége nyereséges lett Bige Lászlónak
Az ország legnagyobb vegyi üzeme, a Bige László tulajdonában lévő Nitrogénművek 2023-as éve különösen nehéz volt, mivel a bevételek jelentős csökkenése mellett a széndioxid-kvóta adója is komoly terhet jelentett. A Forbes megnézte azt is, hogyan teljesített a milliárdos hírhedt szolnoki gyára is.
Tovább olvasomFelfüggesztettel megúszthatja a 11 éves unokáját szexuálisan zaklató Szolnok megyei férfi?
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség súlyosbítani kívánja annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfinak a büntetését, aki szexuálisan bántalmazta unokáját.
Tovább olvasomFedezékbe – a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki Szolnok megyére
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. tizenkét megyére, köztük Jász-Nagykun-Szolnok megyére: az érintett megyékben a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakult, és bár a figyelmeztetés csütörtök éjfélig volt érvényben, egyelőre nem lélegezhetünk fel.
Tovább olvasom