Tiszaburán már a templom tetejét is ellopják

Két fiatal hozta össze Tiszaburán az év Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűncselekményét, pedig még csak augusztus van – nem elég, hogy betörtek a helyi református templomba és megrongálták a zárat, felhasították a lemezeket, valamint eltávolították a toronyóra hátlapját is, mindezek után egy tyúkólban leltek menedékre.

Tovább olvasom

Szolnoki menükörkép – hol, mennyiért, mit haraphatunk ebédszünetben

A nemrégiben megjelent fagyiszemlénk után, úgy gondoltuk, hogy ideje megnéznünk milyen lehetőségeink vannak Szolnokon, ha menüzni szeretnénk. A nyári kánikula és az élelmiszerárak drasztikus növekedése miatt gyakran érezhetjük úgy, hogy a mindennapi főzés több szempontból is megterhelő. Lássuk mit, hol, mennyiért kapunk, ha hagyjuk, hogy mások főzzenek.

Tovább olvasom

A Szolnoki Dózsa kapusával együtt biztosították továbbjutásukat a férfi vízilabdások

A férfi pólósok utolsó csoportmérkőzésére a csapatok már átköltöztek a több mint 15 ezer néző befogadására alkalmas Paris La Défense Arénába, amely a múlt héten még az úszóversenyek helyszíne volt. Jól mutatja a magyar-szerb rangadó fontosságát, hogy a mérkőzés kezdete előtt több mint másfél órával a párizsi üzleti negyedben található hatalmas stadion környékét ellepték a piros-fehér-zöld zászlókkal érkező magyar szurkolók. A Szolnoki Dózsa játékosának, Bányai Márknak a játéka is kellett hozzá, hogy a nehéz kezdés ellenére 17-13-ra megnyerjük a mérkőzést, ezzel biztosítva a harmadik helyünket a csoportban.

Tovább olvasom

Gondok sokaságának árnyékában rendeztek méhésztalálkozót Jászberényben

2024-ben került harminchatodik alkalommal megrendezésre a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó a Jászság fővárosában, néhány nappal hazánk egyik legnagyobb, többnapos folklórfesztiváljának, a Csángónak a kezdete előtt, aminek hagyományosan szintén Jászberény ad otthont. Az idei találkozó nem bővelkedett jó hírekben, a gyulai szaktanácsadó, Árgyelán János úgy fogalmazott, rossz a mézhelyzet Magyarországon.

Tovább olvasom

Olvasónk írja: A szolnoki vár játszóterével is jócskán akadnak problémák

A Szolnokon nagy vitákat kavart Várkapu Látogatóközpontot májusban adták át, azóta a legkülönfélébb felületeken, élőszóban és az interneten egyaránt kifejezésre juttatták a helyiek, hogy egy igencsak megosztó beruházásra tettek pontot az átadással. Turisztikai fejlesztésnek szánták, mégis konfliktusok kereszttüzébe került, egy olvasónk szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele szerint pedig a játszótérrel is komoly problémák vannak.

Tovább olvasom

Sikerek és tervek – Nyílt szerkesztőségi ülést tartott testvérlapunk Miskolcon

Rendhagyónak számító, nyílt szerkesztőségi ülést tartott szombaton kora este a Borsod24 csapata a közkedvelt miskolci Impresszó Club-Étteremben. Rendhagyó, mert nem sok hasonlóról halottunk még Miskolcon, ahol a hírportál írói és szerkesztői személyesen is találkozhattak olvasóikkal és számoltak be terveikről. Czapkó Dorottya főszerkesztő elmondta, hogy hat éves fennállásának legsikeresebb hónapját könyvelhette el májusban a Borsod24 és ezenfelül is több olyan esemény történt a közelmúltban, ami okot ad a büszkeségre. Az elmúlt időszakban a legnépszerűbb cikkek között volt a sátoraljaújhelyi függőhíd története, amit közel 100 ezren olvastak, de dobogós helyen állt a Magyar Péter -féle hangfelvétel…

Tovább olvasom

125 éves a szolnoki zsinagóga

Szolnok egyik legszebb épületének, a mostanra képgalériaként működő egykori zsinagóga felavatásának 125. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeznek 2024. augusztus 6-án, kedden 17.30-kor a Szolnoki Galériában. Az alkalom apropóján pedig felelevenítjük az épület történetét fotókkal illusztrálva.

Tovább olvasom

Ígérete ellenére még nem kért bocsánatot személyesen a bántalmazó karateedző

Bár már hazatért a nyaralásából, az ígérete ellenére személyesen még nem kért bocsánatot az a Nagykátán élő karateedző, aki a szolnoki kalandparkban bántalmazott egy kisfiút. A néhány másodperces felvételt, amelyen az látható, hogy Agócs Tibor úgy felrúgja a táborozó gyereket, hogy az a fejére esik, az egész ország látta, ahogy arról is sokan értesültek, hogy a kezdetekben el akart menni a családhoz bocsánatot kérni.

Tovább olvasom