Gulyás: Az ukrán menekülteknek sem tudunk segíteni, ha nem vásárolunk nyersanyagot az oroszoktól

A miniszter jól érezte magát az elmúlt négy évben, most pedig ügyesen összehozta az ukrán menekültválságot az oroszokat sújtó szankciókkal. Ha nem akarjuk, hogy az európai gazdaság “szabályosan letérdeljen”, akkor nem szüntethető meg néhány hónap alatt Oroszországtól a nyersanyagfüggőség, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a KarcFM műsorában. Gulyás Gergely szerint az egész téma “álvita”, a politikai nyomásgyakorlás eszköze, amivel “Magyarországra próbálják hárítani annak a felelősségét, hogy mi nem hagyjuk jóvá a szankciókat.” Az ukrán menekülteknek sem tudunk segíteni akkor, ha nem vásárolunk továbbra is nyersanyagot Oroszországtól, tette hozzá. A miniszter a jelenlegi…

Tovább olvasom

Óriási küzdelem után a Szolnok legyőzte a Szombathelyt, a hosszabbításban már hengerelt az Olaj

A felsőházi rájátszás rangadóján a ráadásban sikerült legyűrni a címvédő Falcót. Végül nyolc pont döntött. Végig hullámzó volt a játék, ez a hajrában is igaznak bizonyult. Előbb öttel elhúzott a Falco, majd Pongó Máté két hármassal fordított, s közben egyre izgalmasabb és feszültebb lett a meccs. Keller Ákos támadólepattanói újabb és újabb esélyt adtak a szombathelyieknek, akik a végén a szerencsével sem álltak hadilábon, hiszen 70–70-nél, 16 másodperccel a vége előtt a horvát Marjan Cakarun mindkét büntetőjét mellédobta, majd az utolsó dobásként elengedett Roko Badzim tripla is mellément. A túlórában…

Tovább olvasom

A magyar utakon még mindig több, mint tizenháromezer Trabant és Wartburg fut – de melyik a legnépszerűbb márka?

Ha a használt autókat vesszük figyelembe, akkor az Opel, a Suzuki és a Volkswagen a leggyakoribb típus hazánkban. Elképesztő, de még mindig több, mint háromszáz négy évtizedes Moszkvics, illetve hasonlóan matuzsálemi korú Trabi és Wartburg koptatja az utakat Magyarországon. Ismét folyamatosan öregszik a magyar autóállomány. A hazai gépkocsipark először 2002-ben közelítette meg az emberi életben a fiatalkorúság alsó határaként emlegetett 12 évet, amit majd’ egy évtizednyi „fiatalodás” követett, 2007-re már a 10 évet közelítette az átlag. 2011-től aztán ismét az öregedés évei következtek. A tavalyi magyar mutató így már több mint 3…

Tovább olvasom

Elektronikus világtérkép készül a fák magasságáról

Világtérképet készítettek két zürichi egyetem kutatói a fák lombkoronájának magasságáról, írja az MTI. A térképet műholdfelvételek és egy gépi tanulásos algoritmus segítségével állították össze. “A Sentinel-2 műholdaknak köszönhetően ötnaponta újraszámíthatjuk a növényzet magasságát, és így egy olyan megfigyelőrendszerrel rendelkezhetünk, amely az esőerdők pusztulását is figyeli” – magyarázta Nico Lang, a módszer megalkotója. A kutatásból kiderült, hogy 30 méternél magasabb fák a bolygó szárazföldi területeinek mindössze öt százalékán nőnek. A Zürichi Műszaki Egyetem és a Zürichi Egyetem tudósai kiemelték, hogy a fák magassága a biomassza és a tárolt szén mennyiségének fontos…

Tovább olvasom

Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették a Pénzügyminisztérium három munkatársát

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt szerdán őrizetbe vette a Pénzügyminisztérium (PM) három pályázatkezelő munkatársát – közölte a tárca. Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak, ezért tárcánk mindenben segíti a nyomozóhatóság munkáját és elítéli a korrupció minden formáját – áll a PM közleményében. A vizsgálat időtartamára a Pénzügyminisztérium felfüggeszti az érintett dolgozók munkaviszonyát. A tárca azonban más részletet nem árult el az ügyről.

Tovább olvasom

Gattyán György pártjának 108 millió forintot kell visszafizetnie az államnak

Május elsejéig, az április 3-i választás eredményének jogerőre emelkedésétől számított 15. napig kell visszafizetniük a pártoknak a fel nem használt, illetve a listájuk vagy jelöltjük gyenge szereplése miatt visszajáró állami kampánytámogatást.  A pártok kampányához az állam bőkezűen hozzájárul az adófizetők pénzéből: minden pártot és jelöltet anyagilag támogat abban, hogy önmagát népszerűsítse. Minden egyéni választókerületi jelölt kap a saját kampányára 1,18 millió forintot kincstári kártyán. Bizonyos esetekben ezt a pénzt azonban utóbb vissza kell fizetni az államnak: akkor, ha a jelölt nem szerzi meg az adott választókerületben a voksok legalább 2…

Tovább olvasom

Kiderült, kik ülnek be Dobrev és Karácsony helyett a Parlamentbe

Az országgyűlési választáson listás helyen mind Dobrev Klára, a DK politikusa, mind Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a Párbeszéd Magyarországért volt társelnöke bejutott a parlamentbe, azonban mindketten lemondtak a mandátumuról. Ezért helyettük más képviselők ülhetnek be az ellenzéki padsorokba. Dobrev Klára elmondása szerint inkább az Európai Parlamentben végzett munkájára koncentrálna. Helyét az LMP kőbányai önkormányzati képviselője, az ellenzéki pártszövetség választási listájának 50. helyén szereplő Bakos Bernadett foglalhatja el – derült ki a Nemzeti Választási Bizottság szerdán közzétett határozatából. Karácsony Gergely korábban főpolgármesteri teendőire tekintettel jelezte, hogy nem fogja felvenni a mandátumot, ezért…

Tovább olvasom

Létrát, ételt, italt, gázpalackot, edényeket loptak Karcagon

A Karcagi Rendőrkapitányság nyomozást folytat két helyi lakos ellen, akiket több rendbeli vagyon elleni bűncselekmény megvalósításával gyanúsítanak a nyomozók. A megalapozott gyanú szerint, az egyik férfi 2021. december 13. és 2022. április 19. között több karcagi magánszemély lakóházának portájára valamint egy szociális szolgáltató központ udvarára ment be és onnan különböző értéktárgyakat – többek között lombszívót, sövényvágót, alumínium létrát, edényeket, ételt és italt, gázpalackot, szerszámgépeket – tulajdonított el. 2021. április 14-én és április 19-én társa is akadt a bűncselekmények kivitelezéséhez. Ekkor három ingatlan udvarára mentek be és vittek mindent, ami mozdítható…

Tovább olvasom

Az oroszok átadtak egy tervezetet az ukránoknak

Oroszország átadott Ukrajnának egy egyértelmű megfogalmazású megállapodástervezetet, és várja a választ – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán az orosz állami propaganda egyik szócsöve, a RIA Novosztyi beszámolója alapján. Peszkov szerint a Kreml általá átadott dokumentumtervezet „teljesen világos, kidolgozott megfogalmazásokat tartalmaz”, az oroszok pedig most az ukránok válaszára várnak, “már az ukránoknál pattog a labda”. Peszkov nem részletezte, hogy pontosan mik ezek a “teljesen világos, kidolgozott megfogalmazások”. (hvg.hu) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Tovább olvasom

100 milliónál is többet fizet vissza Gattyán az államnak

Május elsejéig, az április 3-i választás eredményének jogerőre emelkedésétől számított 15. napig kell visszafizetniük a pártoknak a fel nem használt, illetve a listájuk vagy jelöltjük gyenge szereplése miatt visszajáró állami kampánytámogatást. A korteskedésre kölhető “ingyenpénz” idén kevesebb potyázót, kamupártot vonzott, mint 4 éve, részint azért, mert az igazán nagy pénzt az országos listát állító jelölő szervezetek kapják, az országos listaállítás feltételei pedig jelentősen szigorodtak – ez kényszerítette közös indulásra a hat ellenzéki pártot is – számolt be a HVG. A Fidesz-KDNP és a hatpárti ellenzéki összefogás a maximális összegre volt…

Tovább olvasom