Lázár visszatérhet, Kásler viszont távozhat az új kormányból

Pintér Sándor, Varga Mihály, Gulyás Gergely és Szijjártó Péter pozíciója is biztosnak tűnik a Népszava információi szerint, de így is lehetnek változások a kormányban. Kásler Miklós távozik, Lázár János pedig visszatér – tudta meg a Népszava a kormányalakításról. A napilap szerint biztosra vehető, hogy a kormányfő a kulcstárcák – belügy, pénzügy, kancellária – vezetőivel már megállapodott, Pintér Sándor pedig 74 évesen is újabb négy év miniszterséget vállalt. Lázár János a lap szerint agráriummal, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel foglalkozó tárcát kaphat. A Népszava információi szerint Varga Mihály is marad pénzügyminiszterként, azonban tárcájának kevesebb funkciója lesz…

Tovább olvasom

Bődületes dühöngésbe kezdett egy férfi a jászfényszarui boltban

Megvágta a kezét az egyik termék csomagolóanyaga, ez gerjesztette haragra a férfit. A Jászberényi Járásbíróság garázdaság vétsége miatt, mint különös visszaesőt 60 nap elzárásra ítélte azt a többszörösen büntetett előéletű, 52 éves férfit, aki 2021. július 21-én délután négy óra körül, miután Jászfényszaru egyik élelmiszerboltjában, vásárlás közben az egyik termék csomagolása megvágta a kezét, minősíthetetlen dühöngésbe kezdett – írja a Szolnoki Törvényszék honlapja. Az alkalmazottakkal kiabált, a bevásárló kosarát a többi kosárhoz dobta, a padlóra köpött, és kifelé menet még az üzlet kirakatüvegébe is beleütött. A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint…

Tovább olvasom

A fideszes volt államtitkár kiakadt, hogy nem érhető el a háziorvos – utána azonban csak úgy zúdult rá a szitok a “köznéptől”

Nehéz elhinni, de L. Simon László azon akadt fenn, hogy a háziorvos rendelésére csak telefonon lehet bejelentkezni és egyébként is minél kevesebb élő találkozás zajlik a páciens és az orvos között. Aztán emlékeztették rá, hogy több, mint két éve ez zajlik Magyarországon azoknál, akik nem a kivételezett felső tízezerhez tartoznak. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Facebook-oldalán fakadt ki azon, hogy Gárdonyban a háziorvosi rendelésre csak telefonon lehet bejelentkezni, de inkább azt javasolják a betegeknek, hogy ne menjenek a rendelőbe, nehogy megfertőzzenek valakit. A részletekről a Telex…

Tovább olvasom

Mesés vagyont keresett, hogy követőinek Covid elleni fogkrémet adott el, most csődöt jelentett, kimondták, hazudott

Igaz, a jelenlegi törvények alapján ezzel inkább magát tudja ideiglenesen védeni a következmények elől. Bő két évtizede építette ki hálózatát, hamar felismerte az összeesküvés-elméletekben és az internetben rejlő lehetőségeket és köszönte szépen, ebből szép kis vagyont keresett. Most azonban többedszerre is nagyon túllőtt a célon. Nem mindennapi üzleti modellt épített ki Alex Jones: az amerikai szélsőjobboldal sztárja rájött arra, hogy az összeesküvés-elméletek hívőinek nem csak azt tudja beadni, hogy Barack Obama az al-Kaida tagja, hanem azt is, hogy kapható az agyműködést és a potenciát egyaránt megdobó tabletta, így aztán évi…

Tovább olvasom