Mesés vagyont keresett, hogy követőinek Covid elleni fogkrémet adott el, most csődöt jelentett, kimondták, hazudott

Megosztás

Igaz, a jelenlegi törvények alapján ezzel inkább magát tudja ideiglenesen védeni a következmények elől. Bő két évtizede építette ki hálózatát, hamar felismerte az összeesküvés-elméletekben és az internetben rejlő lehetőségeket és köszönte szépen, ebből szép kis vagyont keresett. Most azonban többedszerre is nagyon túllőtt a célon.

Nem mindennapi üzleti modellt épített ki Alex Jones: az amerikai szélsőjobboldal sztárja rájött arra, hogy az összeesküvés-elméletek hívőinek nem csak azt tudja beadni, hogy Barack Obama az al-Kaida tagja, hanem azt is, hogy kapható az agyműködést és a potenciát egyaránt megdobó tabletta, így aztán évi több tízmillió dollár bevételt ért el, miközben azt hirdette magáról, hogy a szólásszabadság elleni támadások áldozata. Nemrég bíróság mondta ki, hogy hazudott, ám most újból hazugságba menekülhet.

Aki beveszi a szélsőjobboldali összeesküvés-elméleteket, annak bármit el lehet adni – egy mondatban összefoglalva ez volt az üzleti terv, amely dollárban mérve is százmilliós nagyságrendű vagyont hozott össze Alex Jonesnak. Az amerikai szélsőjobb ikonikus alakja most azonban bajban van: hétfőn három cége is csődvédelmet kért, és úgy tűnik, ráomolhatnak a becsületsértési perei.

Jones még kora huszonévesen, az 1990-es évtized közepén tűnt fel egy austini rádióban, valószínűleg annyi segítséggel, hogy az apja volt a rádió igazgatójának fogorvosa. Már itt vadabbnál vadabb elméleteket kezdett el terjeszteni arról, hogy a kormány miként támad a saját népére, eközben pedig az apja pénzéből pontosan ugyanilyen hiteltelen „dokumentumfilmeket” készített.

1999-ben kirúgták, ő viszont nagyon jó ütemérzékkel felismerte, hogy az internetben hatalmas lehetőségek vannak, így elindította az Infowars műsorát, amelyet hamarosan több tucat helyi rádió vett át. Jóslatok tömegeit mondta itt például arról, hogy milyen állami terrorakciók várhatók. Ezek közül természetesen a besültekre nem emlékszik senki, azzal viszont óriási hírnevet csinált magának az erre fogékonyak között, hogy

2001 júliusában azt mondta: az amerikai kormány meg fogja támadni a World Trade Centert, hogy aztán Oszama bin-Ladent kikiáltsák bűnbaknak.

Jones jól érzett rá, hogy a nagy üzlet nem azokban van, akik szerint a vírus nem létezik, hanem azokban, akik azt elfogadják, hogy a vírus valódi, ezenkívül viszont azt gondolják, hogy az orvosok mindenben hazudnak. Már 2020 márciusában, nem sokkal az után, hogy a járvány megérkezett az Egyesült Államokba, arra kötelezte New York állam ügyészsége, hogy azonnal fejezze be az olyan termékek árusítását, mint például a koronavírus elleni fogkrém, kenőcs vagy ételkiegészítő, egy hónappal később pedig az amerikai gyógyszerfelügyelet nyomására kellett leállítani az ilyen szerek forgalmazását.

Ő nem is úgy gondolta

A büntetéseket mindeddig elkerülte a cégcsoport, amikor az egészségügyi termékekről volt szó, azzal az egyszerű stratégiával, hogy az utolsó pillanatokban visszavontak egy-egy készítményt, majd tessék-lássék bocsánatot kértek, és azt mondták, ők nem állították sosem, hogy gyógyszereket forgalmaznak, csak az egészséges életmódra váltást segítik elő, addigra viszont már elég komoly bevételük volt az eladásokból.

További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek