A megválasztott polgármester Székesfehérvár szintjére pörgetné fel Szolnokot

Országosan is kirívó meglepetést hozott a szolnoki önkormányzati választások eredménye, ahol az öt cikluson át regnáló fideszes Szalay Ferencet győzte le korábbi ellenzéki alpolgármestere, Györfi Mihály a, Párbeszéd-Zöldek -MSZP – Agóra Egyesület – Jobbik – Momentum – DK ellenzéki összefigás jelöltje, csupán 375 szavazattal. Habár októberig még sok víz folyik le a Tiszán, a Népszava polgármesteri terveiről faggatta Györfi Mihályt.

Tovább olvasom

Hazai környezetben szurkolhatunk a szolnoki breaktáncos Szarvák Csengének

A szolnoki breaktáncos Szarvák Csenge és Lobontiu Menotti Noris is arra számít, hogy a hazai közönség remek hangulatot teremt majd a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának második, egyben utolsó állomásán, amely csütörtökön rajtol a budapesti Ludovika Campuson, erről írt a Magyar Távirati Iroda.

Tovább olvasom

MÁV: komoly változások a ceglédi és szolnoki vonalakon karbantartás miatt

A nem kevés változás pályakarbantartás miatt forgatja fel a megszokott menetrendet, ez pedig egyáltalán nem azonos azzal, amit a turizmus előtérbe helyezése miatt hétfőtől bevezet a MÁV. Kimaradó járatok is lesznek napi rendszerességgel, figyeljünk a részletekre.

Tovább olvasom