Elképesztő: egyetemista fiú a gyárlátogatáson engedély nélkül elvitt és totálkárosra tört egy Mercedest

Szinte hihetetlen, hogyan jutott egyáltalán eszébe már az eredeti gondolat is, hogy elszakad a csoporttól és csak úgy elviszi egy körre a még közel sem kész, leszabályozatlan, soklóerős és sokmilliós autót. Külön történet, hogy mit kereshetett benne az indítókulcs.

Tovább olvasom

Kit érdekel a független vidéki sajtó?

A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) székházába kaptunk meghívót Kocsi Ilonától, az elnöktől mi, a független vidéki hírportálok képviselői és mások. Szűkülő piac, erőteljes politikai nyomás, elkötelezett sajtó kontra alternatív újságírás, a helyi lapok hatása a közéletre, a függetlenség ára. Ezek voltak a fórum fő témái. Beszámoló a MÚOSZ Újságírás a fővároson túl – vidéken még nehezebb a helyzet című fórumáról pár szubjektív megjegyzéssel kiegészítve, Révész Erika tollából.

Tovább olvasom

Jogtalan kirúgás: az elbocsátott tanároknak adott igazat a bíróság a tankerülettel szemben

A bíróság első fokon 27 millió forint kártérítést ítélt meg azoknak a tanároknak, akiket jogellenesen bocsátottak el a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője, Marosi Beatrix 2022 szeptemberében polgári engedetlenség miatt azonnali hatállyal mentette fel az öt tanárt, amiből botrány lett, utóbbiak később beperelték a tankerületet az elmaradt végkielégítésükért és egyéb kártérítésekért.

Tovább olvasom

Úgy beállt az M4-es is, mint gerely a földbe

Az Európai Politikai Közösség budapesti találkozójára megannyi vezető személyiség és konvoja érkezett a kontinensről. Ennek azonban ára volt, nemhogy a főváros közlekedése lehetetlenült el, hanem még az autópályáké is. Leginkább persze a cél közelében. Így jártunk az M4-essel is.

Tovább olvasom

Újabb óriási ütést kap Lázártól és a Fidesztől a tömegközlekedés: általános járatritkítás és újabb vonalbezárások jönnek

Nem mellesleg a sztrájkot pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a vasútnál is. A törvényjavaslat már nagyon is élő, régen túl jár az elképzelés szakaszán. Már csak formalitás, hogy a Fidesz-KDNP kormánytöbbsége meg is szavazza. Újabb gyomrost kap a tömegközlekedés a Jászkunságban is.

Tovább olvasom

Kirúgták a Fidesz-közeli történészt, aki bolondnak nevezte az ’56-osokat

Rövid karriert futott be a Szuverenitásvédelmi Hivatal égisze alatt Dr. Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész, aki ma reggel, a nemzeti gyásznapunkon, november 4-én fogalmazott úgy a közösségi oldalán egy bejegyzésben, hogy „Aki a túlerőt nem tiszteli, az nem hős, hanem bolond!”. Somkuti magyarázkodott, de késő, kitették a Lánczi Tamás vezette közpénzégetőből.

Tovább olvasom