Hiába ítélte jogszerűnek a bíróság, az EMMI akkor is törvénytelennek tartja a hétfői pedagógussztrájkot

A minisztérium arra hivatkozik, hogy csupán első fokon született még határozat. A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk – írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton a HVG.hu szerint. Az EMMI szerint a szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság…

Tovább olvasom

Vissza kellett fizetni az EU-s támogatást, mert egyik gettóból a másikba költöztették a romákat – videó

Arra kapott 1,7 milliárdot a nyíregyházi önkormányzat, hogy segítsék a deszegregációt, de valójában éppen a szegregációt mozdították elő ezzel a lépéssel, ezért vissza kellett fizetniük a tetemes uniós támogatást az Európai Bizottságnak. A nyíregyházi önkormányzat még 2017-ben nyert 1,726 milliárd forintos uniós támogatást szociális városrehabilitációra. A városban a Keleti telep nevű szegregátumban az önkormányzat lakásszerződései alapján a projekt indulásakor nagyjából 200 ember élhetett. A cél az volt, hogy a frekventált helyen lévő, de zsúfolt, lelakott ingatlanokból úgy költöztetik ki az itt élő romákat, hogy ne egy szegregátumban legyenek, valamint a Huszár telep…

Tovább olvasom

A világháború óta nem haltak meg annyian egy év alatt itthon, mint tavaly

A népesség fogyása is rekordot döntött 2021-ben a KSH adatai szerint, ebben pedig komoly szerepet játszott a koronavírus-járvány. Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a 2021-es egész éves demográfiai adatokat, amelyeket a hvg.hu szemlézett. Az összes mutató közül talán a legsúlyosabb, hogy amióta vezetik a statisztikákat, soha nem volt még ekkora a természetes fogyás, vagyis a halálozások és a születések különbsége. Minden idők eddigi legrosszabb adata az egy évvel korábbi, a 2020-as volt, akkor 48 664-gyel többen haltak meg, mint ahányan születtek – ehhez képest a 2021-es szám 63 000 volt. Így…

Tovább olvasom

Már ment is a levél az egyházi vezetőtől a hitoktatóknak, hogy a törvénytelen pedagógussztrájk a baloldal műve

A református egyház oktatási hivatalának vezetője írta azt a hitoktatóknak, hogy a sztrájk törvénytelen (egyébként nem az), ők mindenképpen tartsák meg óráikat az említett időszakban. Az egész pedagógussztrájk nem más, mint a baloldal kampányfogása, legalábbis az egyházi vezető szerint. Mi is így érezzük? Baloldali kampányfogás az egészségügyi dolgozók döbbenetesen rossz helyzete és minden más probléma is? A Magyarországi Református Egyház zsinati oktatási hivatalának vezetője azt írta az állami iskolákban tanító hittanoktatóiknak, hogy hétfőn törvénytelen sztrájkot tartanak a pedagógus-szakszervezetek, ezért az iskolaigazgatóikat már pénteken tájékoztassák határozott szándékukról, hogy meg akarják tartani január…

Tovább olvasom

A vidéki emberek ledöbbennek, hogy létezik a Fideszétől eltérő valóság is – komoly a kormány agymosása

Elképesztő a kormánypárti média túlsúlya, ez leginkább a kistelepüléseken érhető tetten, ahova gyakorlatilag csak Orbánék propagandája jut el és az ország valódi problémáiról nem is igen tudnak semmit. Ha szembesülnek valamivel, mindenki azt gondolja, egyedi, helyi apró probléma lépett fel. A “Nyomtass te is!” eljuttatása a megfelelő célközönséghez ezért is döntő fontosságú. Vidéken attól rettegnek éppen, amitől a Fidesz a folyamatos agymosás során el akarja érni, hogy rettegjenek. Néhány éve még az emberek nagy százaléka a migránsoktól félt, az a lemez már lejárt, most attól félnek, hogy a gyermekeinket nemátalakító…

Tovább olvasom

Unokáját akarta motiválni a 71 éves nagypapa, aki sikeres érettségit tett

Tanáránál évtizedekkel verte az eddigi korrekordert. Eredetileg csak unokájának igyekezett segíteni, ám közben kedvet is kapott és bizonyítani is akart, hogy márpedig ő ezt meg tudja csinálni. Sikerült és hőssé is vált. Annyira meg volt ijedve Kovács Károly kisebbik unokája a 2021-es tavaszi érettségi előtt, hogy úgy döntött: együtt tanul vele, hogy példát mutasson, és hogy ezzel is motiválja a fiatalt. A felkészülés azonban olyan jól ment, hogy végül a 71 éves férfi is érettségi vizsgát tett ősszel. A halasztásra a vírushelyzet miatt volt szükség a Bors szerint. A cikk szerint az idős…

Tovább olvasom

Hétfőre jogerőssé válhat a pedagógussztrájk

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tavaly decemberben, Miskolcon hirdette meg a kétórás figyelmeztető sztrájkot 2022. január 31-re, jelezve azt is, hogy március 16-án ezt határozatlan idejű munkabeszüntetés követheti, ha addig sem teljesítik a feltételeiket. „A bíróság nekünk adott igazat az elégséges szolgáltatás ügyében, tehát kimondta végzésében, hogy jogszerű lesz a PDSZ és PSZ által benyújtott szabályok szerint a hétfői sztrájk. Ez egy elsőfokú bírósági végzés” – írta mindkét érdekvédelmi szervezet a Facebook-oldalán. A szakszervezetek a bíróságnak bejelentették, hogy lemondanak a fellebbezés jogáról, tehát a kormányoldalon múlik, hogy…

Tovább olvasom

Orbán Viktor szerint nem szabad úgy akarni a hatalmat, hogy közben az ország érdekei ellen teszünk

Azzal a kérdéssel kezdte Nagy Katalin a pénteki miniszterelnöki interjút a Kossuth Rádióban, hogy vajon miért támadja újra és újra az ellenzék a magyar kormány járványkezelését. Orbán Viktor szerint az ellenzék most már túl messzire ment, túlzásba vitte a támadást, a durvaságot és a közönségességet. Majd elhagyta a száját a következő mondat: „Nem szabad úgy akarni a hatalmat, hogy közben (…) az ország érdekei ellen teszünk” – mondta. Majd azt is hozzátette, hogy nem szabad átlépni bizonyos határokat…

Tovább olvasom

Tetőmaffia-brigádok garázdálkodnak hazánkban, rengeteg pénzt veszíthetünk és kontár munkát kapunk

A honlapok gyönyörűek, valós referencia semmi, a munkálatok közben pedig, amire megírnánk az egyébként is több ponton túlzottan is rugalmas szerződést, hirtelen jön a feketeleves. Az elmúlt években jócskán elszaporodtak a gyanús lakásfelújítási visszaélések Magyarországon. Ezeket pedig már a szakmai szervezetek is egyértelműen észlelik. Több forrásból, az ország különböző pontjairól ütik fel a fejüket olyan horrorsztorik, amikben simlis vállalkozók, kontár szakik a főszereplők. Újabban például magukat gyönyörű honlapokkal hirdető, de referencia nélküli tetőfedők rövidítik meg a gyanútlan megrendelőket. A részletekről a Pénzcentrum számolt be az interneten. Nagyon vigyázzunk. Ahogy a tavaly…

Tovább olvasom

Ezt is lehallgatták: Schadl félmilliós kenőpénzzel igyekezett elsikálni siófoki házának szabálytalan átépítését

Ezeket kik és mennyi idő alatt hallgatták le vajon? Az a tény, hogy ennyi piszkos ügyet tudtak Schadl Györgyről és környezetéről, hasonlóan ijesztő, mint amit az egykori végrehajtó-főnök tett az utóbbi években. Ha pedig tisztában voltak ezekkel a korrupt ügyekkel, miért nem derült ki erről soha semmi, egészen a legsúlyosabb ügyek kipattanásáig? Meglep-e bárkit, hogy nem szabályosan építkezett Siófokon, a probléma megoldását pedig félmillió forintos korrupcióban látta? Márpedig ez is kiderült lehallgatott telefonbeszélgetéseiből. A nyomozati iratok szerint Schadl 2020 nyarán vett meg egy 344 négyzetméteres, kivett művelési ágú, hétvégi ház,…

Tovább olvasom