Tiltakozást szervez az LMP az NVB döntése ellen

Tiltakozást szervez a Lehet Más a Politika (LMP) a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntése ellen, amellyel a bizottság megtagadta a párt akkumulátorgyárakról szóló népszavazási kezdeményezésének hitelesítését – közölte a párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tovább olvasom

Kúria: Mégsem követtek el jogsértést az érvénytelen népszavazásra buzdító civilek

Ezzel ugyanis csak a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták, indokolják az NVB döntését felülíró határozatot. A Kúria szerint nem jogsértő, hogy civil szervezetek a népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdítottak, ezért megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezzel ellentétes tartalmú határozatát – számolt be róla a HVG. A bíróság szerint a civil szervezetek kampányukkal a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták. Az NVB a kormány által „gyermekvédelminek” nevezett népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdító civil szervezetekkel szembeni kifogások elbírálásakor arra jutott, hogy a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra, „mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át…

Tovább olvasom

Kihirdették a választás hivatalos országos listás végeredményét

Megállapította az április 3-ai országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság – írja az MTI. Az országos listáról kiadható 93 mandátumnál az országos listákra leadott voksokat (a Magyarországon, illetve levélben leadottakat) és az egyéni választókerületekben nem hasznosuló, úgynevezett töredékszavazatokat veszik figyelembe. Töredékszavazatnak minősül a vesztes jelöltek összes szavazata, valamint a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám. Az NVB megállapította: a Parlamentbe való bejutáshoz szükséges…

Tovább olvasom

“Erős” visszatartó erő lesz – a fideszes Hoppál Péter büntetését 500 ezerről 20 ezerre csökkentette az NVB

A fideszes képviselő-jelölt kihúzta az ellenzéki LED-reklám tápkábelét, mert nem értett egyet annak mondanivalójával, az ellenzéki hangokkal. Először félmillió forint büntetést szabtak rá, ám ezt vasárnap este a Nemzeti Választási Bizottság lecsökkentette húszezer forintra. Ez bizonyára rettentő visszatartó erő lesz a hasonló esetek elkerülése érdekében. A Nemzeti Választási Bizottság 20 ezer forintra mérsékelte Hoppál Péter, Baranya megye 2-es választókerületének Fidesz-KDNP színekben újrainduló országgyűlési képviselőjelöltjének bírságát, amiért kihúzta a kábelt az ellenzéket népszerűsítő LED-falból Pécs főterén hétfőn – írja a 444.hu. A Baranya megyei 1. számú országgyűlési választási bizottság csütörtökön 500 ezer…

Tovább olvasom

Sokkoló: az NVB nem is vizsgálja a kidobott levélszavazatok ügyét, mivel külföldre nem terjed ki a hatásköre

A magyar választási törvény nem terjed ki a külföldön leadott levélszavazatokra, érvelt a Nemzeti Választási Bizottság. Akkor szabad megkérdeznünk, hogy mégis ki ellenőrzi azt, mi is történik a külhoni levélszavazások során? Döbbenetes és hatalmas csalási lehetőség, mindez a Fidesz törvényei alapján szentesítve. Hogyan lehet egy demokráciában (?) egyáltalán ilyet engedni? Hadházy Ákos független képviselő adott erről hírt a Facebookon, egyenesen az NVB székházából kilépve. Hihetetlen, de igaz. “A Nemzeti Választási Bizottság ma délután úgy találta, nincs abban semmi kivetnivaló, hogy valaki valamiért kitöltött szavazólapokat éget el és szór szét egy Marosvásárhely melletti…

Tovább olvasom