Hiábavaló lehet az egymilliárdos megyei támogatás biztosítása, lehet, hogy mégsem lesz semmi a jászberényi Malom-projektből. Mint ismert, Jászberényben az önkormányzat felmondta a szerződést a kivitelezővel, pert indított ellene, de közben vissza kellett a városnak fizetni az állami támogatást. A megye azonban vállalta, hogy 1 milliárdot beletol a projektbe, aminek hasznosítását az eredetihez képest már módosították. Ma ugyanis Budai Lóránt jászberényi polgármester és alpolgármestere, Balogh Béla megbeszélést folytatott a projekt állásáról a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés elnökségével, vagyis Hubai Imre elnökkel és alelnökével, Borbás Zoltánnal. A megbeszélésen jelen volt Pós János, a…
Tovább olvasomKategória: JNSZ megyei hírek
Jász-Nagykun-Szolnok megye hírei
A legizgalmasabb téma egy lemondás közlése volt
Az idei költségvetési rendelet, a megye gazdasági program, valamint díjak adományozása is a napirenden szerepelt a megyei közgyűlésen. Idei első ülését tartotta ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés, melyen a napirendi pontok tárgyalása előtt bejelentették, hogy Stefán Ildikó január 31-i hatállyal lemondott mandátumáról. A Demokratikus Koalíció által delegált képviselő helyét legkésőbb március elejéig töltik be. A megyei önkormányzat tárgyalta a 2023-ban futó európai uniós projektek megvalósítása mellett a Megyei Integrált Területi Program módosítását, valamint hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP_Plusz) teljesítéséhez fedezetet biztosít a most elfogadott – 385.…
Tovább olvasomRévész Máriusz és a túrkevei polgármester sok mindent áttekintett
Révész Máriusz újra túrkevei rendezvény fővédnöke lesz – jelentette be közösségi oldalán Sallai R. Benedek. A túrkevei polgármester megjegyezte, a városnak kétségkívül barátja Révész Máriusz államtitkár, aki korábban kormánymegbízottként, immár a Miniszterelnökség államtitkáraként törekszik arra, hogy minél többet tegyen az aktívabb, egészségesebb Magyarországért. Révész a minap a túrkevei városvezetővel tárgyalt. A következő témákat tekintették át: Révész lehetőségeket kínált a túrkevei iskolák számára sportszer támogatás ügyében is. Forrás és fotó: Sallai R. Benedek Facebook
Tovább olvasomFolyamatosan megöléssel fenyegette volt élettársát és új párját
Perbeszédekkel folytatódik annak a 47 éves tiszaroffi férfinak az ügye, aki elhatározta, hogy megölgi élettársát azért, mert letartóztatása alatt elhagyta. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2022. január 18-án emberölés előkészületének bűntette, folytatólagosan, volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy 47 éves tiszaroffi férfival szemben. A férfi 2021. tavaszán elhatározta, hogy amint szabadul, megöli a nőt és annak új párját. A vád szerint 2021. áprilisában megtette az első előkészületeket: fegyvert próbált szerezni. Négy embert keresett meg, akik közül hármat…
Tovább olvasomOlyan választ adott az iskolaigazgató/polgármester, hogy a fal adta a másikat
Zagyvarékason háborognak a lakosok, hogy mi folyik az iskolájukban. Legutóbb ugyanis egy verekedés során egy tanulónak eltörték mindkét karját. Hát mi folyik itt, kérdezik a lakosok. Az ügy érdekessége, hogy az iskola igazgatója egyben a polgármester is. A minap megírtuk, hogy a verekedés folyományaként esetmegbeszélést tartottak az iskolában többek között a rendőrség részvételével. Ennek kapcsán érdeklődtünk a rendőrségtől a fejleményekről. A rendőrség közölte, hogy valóban volt esetmegbeszélés, ugyanakkor ejtették az ügyet. Mint közölték, “Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetője nem töltötte még be a 14. életévét, ezért a nyomozóhatóság –…
Tovább olvasomMár munkálkodnak félmilliárd forint elköltésén, de a ködbe vész a munka vége
Korszerűsítik a városközpontot Kunszentmártonban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán elnyert csaknem 500 millió forintból – közölte a több mint nyolcezer lakosú település polgármestere az MTI-vel. Wenner-Várkonyi Attila elmondta: jelenleg az előkészítés zajlik, közbeszerzési eljárások során választják majd ki a tervezőt, azt követően a kivitelezőt. A tényleges munka látványos részei jövőre kezdődnek meg – tette hozzá. A beruházás nyomán megújul a főtér és környéke, és az önkormányzati tulajdonban lévő egykori Körös szálló homlokzatát is korszerűsítik – ismertette. Megjegyezte: egy korábbi TOP-os pályázati forrásból az épület belső…
Tovább olvasomA hosszú házasság titka – 60 éve együtt a cibaki pár
A Cibakházán élő Kósa Karcsi bácsit és felesége Erzsike nénit 1963. október 19-én kötöttek házasságot és azóta is együtt vannak jóban-rosszban. Született egy lányuk és egy fiuk, azóta pedig már több unoka szaladgál az asztal körül egy-egy családi összejövetelen. A Cibaki Hírek készített egy interjút a gyémántlakodalmukat ünneplő párral, amiből többek között az is kiderül, hogy mi a hosszú házasság titka. Az egymás iránti megbecsülés és a tevékenyen eltöltött évek fűzték egyre szorosabbra a kapcsolatukat, soha nem unatkoztak, mindig tervezgettek. 25 éve közösen megnyitottak egy kocsmát, majd egy kisboltot. Károly…
Tovább olvasomOvisok okoztak meglepetést a tiszai halaknak
A Tisza élővilágának napjáról Tiszafüreden is megemlékeztek, mégpedig a legkisebbek bevonásával. Február elején a tiszaörvényi Szabics kikötőbe látogattak a Zöld óvodaként elismert füredi Nyitnikék ovi apróságai pedagógusaikkal, ahol Fejes Lőrinc, a Kötivizig kiskörei szakaszmérnöke mesélt röviden a gyerekeknek a 23 éve történt cianidkatasztrófáról, a természetről és a Tiszáról. Az esemény – amelyen részt vett Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere is – azzal zárult, hogy az ovisok készítette “haltortákat” vízügyes közreműködéssel vízre bocsátották egy horgászladikból. Forrás és fotók: Kötivizig
Tovább olvasomCivilek munkáját ismerték el
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Civil díj idei kitüntetettjei: Elek Eszter -Karcag JászTánc Alapítvány – Jászapáti Furcsa Józsefné – Szolnok FICSAK – Mezőtúr Alapítvány A díjat a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat (CKSZK) 2019-ben hagyományteremtő szándékkal alapította, immár ötödik alkalommal adtak át a civilek napja alkalmával. Fotók: Hubai Imre és Képviselői Iroda Szolnok Facebook
Tovább olvasomTudja, hogy mit csinálnak az új romaügyi szakemberrel?
Hát támogatják! Szerdán Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke és dr. Molnár Zoltán, megyei aljegyző, a közgyűlési és pénzügyi Iroda vezetője munkamegbeszélés keretében mutatta be a nemrégiben munkába állt roma kapcsolati koordinátort, Gönczi Erzsébetet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei roma nemzetiségi önkormányzat vezetőinek. Farkas László elnök és Balog László elnökhelyettesek arról biztosították a résztvevőket, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzattal fennálló jó együttműködés jegyében támogatják az új romaügyekkel foglalkozó szakembert az eredményes munkavégzésben. Forrás és fotó: Szolnok megyei önkormányzat Facebook
Tovább olvasom