Révész Máriusz szemre egy rongyszőnyeggel a nyakában ragadott mikrofont

Idén 50 éves a Tisza-tó, ezt már minden óvodás tudja a megyében. Az átkozott kommunisták nem átallottak vízlépcsőt építeni a Tiszára, ami bizony 50 évvel május 16-i átadását követően is folyamatosan nagy szolgálatot tesz a Tiszavidéknek. Mármost F. Kovács Sándor, a mútba révedő magyar-kazak testvériség nagy híve szerint az évforduló kiváló alkalom arra, hogy előretekintsünk és egyeztessük, összehangoljuk a Tisza-tó jövőjével kapcsolatos elképzeléseket. Éppen ez volt a célja a Tisza-tavi turisztikai kerekasztal minapi egyeztetésének Kiskörén. A fideszes képviselő fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a közös gondolkodás – mint mindig – most…

Tovább olvasom

Révész Máriusz és a túrkevei polgármester sok mindent áttekintett

Révész Máriusz újra túrkevei rendezvény fővédnöke lesz – jelentette be közösségi oldalán  Sallai R. Benedek. A túrkevei polgármester megjegyezte, a városnak kétségkívül barátja Révész Máriusz államtitkár, aki korábban kormánymegbízottként, immár a Miniszterelnökség államtitkáraként törekszik arra, hogy minél többet tegyen az aktívabb, egészségesebb Magyarországért.  Révész a minap a túrkevei városvezetővel tárgyalt. A következő témákat tekintették át: Révész lehetőségeket kínált a túrkevei iskolák számára sportszer támogatás ügyében is.   Forrás és fotó: Sallai R. Benedek Facebook

Tovább olvasom

A polgármester megkérdezte, szükség van-e ilyen ínséges időkben a Fidesz ötletének megvalósítására

Csáky András tette közzé közösségi oldalán, hogy a ceglédi önkormányzat sikeres pályázatot valósított meg egy 805 méteres futópálya építésére a Malomtó szélére.  A polgármester hozzátette, ezt követően a Fidesz-frakció úgy döntött, hogy a Vörösmarty téren is létesüljön egy 300 méteres futópálya.  A két beruházás összesen – az elnyert 27,5 millió pályázati támogatáson kívül – közel 69 millió forint saját forrást igényel.  Csáky közölte, ez az összeg a jövő évi költségvetésüket terheli.  Majd felsorolta: ezen kívül – a 220 millió szolidaritási adó mellett – mintegy 380 millió forint kötelezettségvállalásuk van.  A bölcsöde…

Tovább olvasom

Másfél percenként gördül le egy újabb kerékpár a tószegi gyártósorról

20 évvel ezelőtt gördült le az első kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában, ahol eleinte hagyományos közép- és felsőkategóriás kerékpárokat készítettek, mára azonban 98 százalékban elektromos prémium- és felsőkategóriás biciklik gördülnek le a gyártósorról és jutnak el több mint 30 országba. Az üzemben másfél percenként készül el egy újabb kerékpár, várhatóan még idén elérik a 3,5 milliós darabszámot. A kerek évforduló alkalmából megrendezett ünnepségen részt vett Francesca Gamboni, az Accel Group ellátási lánc vezérigazgató-helyettese , aki elmondta, hogy a Covid-19 járvány hatására Európa-szerte megnőtt az igény a kerékpározás és…

Tovább olvasom