Folyamatosan megöléssel fenyegette volt élettársát és új párját

Megosztás

Perbeszédekkel folytatódik annak a 47 éves tiszaroffi férfinak az ügye, aki elhatározta, hogy megölgi élettársát azért, mert letartóztatása alatt elhagyta.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2022. január 18-án emberölés előkészületének bűntette, folytatólagosan, volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy 47 éves tiszaroffi férfival szemben.

A férfi 2021. tavaszán elhatározta, hogy amint szabadul, megöli a nőt és annak új párját. A vád szerint 2021. áprilisában megtette az első előkészületeket: fegyvert próbált szerezni. Négy embert keresett meg, akik közül hármat a tervébe is beavatott, egyiküknek pedig a házát is felajánlotta a fegyverért cserébe, de nem járt sikerrel. A vád szerint 2021. április 13-án kést fogott volt élettársa új párjára és megöléssel fenyegette, de végül letette azt.

A következő hetekben pedig többször is megfenyegette a párt azzal, hogy megöli őket. Egy alkalommal azt mondta, hogy apja fegyverével végez majd velük, ami komoly félelmet keltett bennünk, mert a községben ismert, hogy a vádlott apja annak idején kétszer is belelőtt a barátnőjébe, amiért az el akarta hagyni és a pisztollyal egy rendőrt is megsebesített.

Az ügyben február 14-ére kitűzött tárgyaláson előreláthatóan perbeszédekre kerül sor, határozathirdetés még nem lesz.

Képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek