Néhány napja kísértetiesen hasonló cikket olvashattunk, még a tarifa is azonos volt a most elfogott gyanúsítottaknál és a korábbi esetben is.
Tovább olvasomCímke: tiszabura
Tiszabői és tiszaburai fiatalok is szép eredményekkel térhettek haza Felcsútról
Tikkasztó melegben, parázs meccsekkel, gyönyörű gólokkal és végletekig kiélezett döntőkkel ért véget a Felzárkózó települések országos labdarúgó bajnoksága, amelynek csakúgy, mint tavaly, idén is a felcsúti Pancho Aréna adott otthont.
Tovább olvasomRendőrökkel horgásztak a tiszabői és tiszaburai gyerekek
Izgalmas eseményen, mégpedig horgászversenyen vehettek részt a napokban tiszabői és tiszaburai fiatalok. A program a Pro Filii Alapítvány támogatásával valósult meg. Horgászversenyen vettek részt szerdán Tiszabő és Tiszabura ifjúsági prevenciós csoportjai a Pro Filii pályázat segítségével. A fiatalok a Nagykunsági-főcsatorna kunhegyesi szakaszánál próbáltak szerencsét. A verseny lebonyolításában és szervezésében a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai segítették az eseményt szervező Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Forrás:Szoljon.hu
Tovább olvasomCsaknem fél évig tartott a lopássorozat Tiszaburán, most elkapták az elkövetőket
A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, mindketten rácsok mögött várják a nyomozás végét.
Tovább olvasomA sorozattolvajok még a rajtuk segíteni iparkodó segélyszervezetet is meglopták
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette miatt egy tiszaburai fiatallal szemben a bűnügyi felügyelet elrendelését, míg a szintén tiszaburai felnőtt férfi társának a letartóztatását indítványozta.
Tovább olvasomCroissant, kamera, tűzifa és sportcipő is szerepelt a tiszaburai sorozattolvajok zsákmányai között
A karcagi rendőrök két helyi lakost gyanúsítanak a több rendbeli lopás elkövetésével.
Tovább olvasomTovább csökkent megyénk lakossága, a legjobban Kétpóé
A család fontosságát és fennhatóságát folyton szem előtt tartó Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szűkebb pátriája, azaz Kétpó szenvedte el a legnagyobb népességvesztést 10 év alatt megyénk települései közül. Ezzel együtt egész Szolnok megyében csökkent a lakosság száma, csak nyolc településen nőtt, minden máshol apadt, különböző mértékben. Keletről menekülnek az emberek, ez látszik a KSH most közzétett statisztikájából.
Tovább olvasomCipőkre is gyúrtak a tiszaburai edzőteremben
A karcagi rendőrök két tiszaburai lakost hallgattak ki gyanúsítottként, akik a gyanú szerint többek között 35 pár sportcipőt tulajdonítottak el egy helyi edzőteremből.
Tovább olvasomMegújult a Tiszaburai Általános iskola
Hat új tanteremmel és vizesblokkokkal bővült, emellett kívül belül megújult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány általános iskolája Tiszaburán. A tiszaburai iskolát – valamint az óvodát – 2016-ban vette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa 326 hátrányos helyzetű tanulóval. A településen a helyi pedagógusokkal, intézményvezetőkkel szorosan együttműködve már szűk fél év alatt szembetűnő eredményeket ért el a Máltai Iskola Alapítvány: sokat javult a tanulási környezet, azaz a tantermek és főleg a kiszolgáló helyiségek állapota, és emellett a gyerekek tanuláshoz való viszonya is, látványosan megnőtt például az iskolába járási kedv.…
Tovább olvasomTovább keresik a Tiszában több mint 3 hónapja eltűnt férfiakat
Tiszabura és Tiszaroff térségében tovább kereste a zagyvarékasi Életjel mentőcsoport azt a két férfit, akik az év elején estek be csónakról vélhetően tiltott horgászat közben a Tiszába. Mint Turi László, a mentőcsoport vezetője közölte, egy hónapokkal ezelőtti vízibaleset helyszínét vizsgálták át ismét a napokban. Az eltűntek azonban nem voltak az átvizsgált szakaszon. Vagyis a 17 és 32 éves férfi holtteste még mindig nem került elő. A keresésben részt vett a csoport mentőkutyája, a 11 éves Smile is, aki gazdájával együtt megjárta a törökországi földrengés helyszínét is. Fotó: Turi László Facebook
Tovább olvasom