Tiszaburán is 1000 forint volt egy kis csomag kristály, a dílert elfogták a rendőrök

Megosztás

Néhány napja kísértetiesen hasonló cikket olvashattunk, még a tarifa is azonos volt a most elfogott gyanúsítottaknál és a korábbi esetben is.

A Szol24 is beszámolt arról, amikor egy kereskedőt ugyanígy, rajtaütésszerűen fogtak el a rendőrök, de ez nem ismétlés, hanem egy másik bűneset, pedig még a tarifa is ugyanaz.

Ezúttal Tiszaburán csaptak le a rendőrök új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre. Gyanúsítottként hallgatták ki a házaspárt, akik őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról. A rendőrök egy tiszaburai férfit és feleségét azzal gyanúsítják, hogy 2023. januárjától anyagi haszonszerzés céljából, rendszeresen árultak helyi lakosoknak kristály nevű szert 1000 Ft/pakk áron.

A rendőrök 2023. szeptember 21-én elfogták és előállították a dílereket a Karcagi Rendőrkapitányságra. A nyomozók kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt hallgatták ki a házaspárt, akiket őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat. A rendőrök csak az eddigi 4 napban 5 alkalommal vontak ki 9 olyan személyt, akik kábítószerrel kereskedtek Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Kapcsolódó cikkek