Bár az idei nyár korántsem alakult problémamentesen a Tisza-tónál, Abádszalók turisztikai adatai egyelőre kedvező képet mutatnak. A településen szeptember végéig több vendéget és vendégéjszakát regisztráltak, mint 2025 azonos időszakában.
Tovább olvasomCímke: tisza-tó
„Az ellentmondás gyönyörködtet” – az aszály sújtotta Tisza-tóban is szépséget lát a poroszlói alkotó
Megfeneklett csónakok, felszínre került fatönkök és a magasból különös mintázatokat rajzoló meder: Pál László ezekben a látványokban is kereste a Tisza-tó szépségét. A Paul’s Vision alkotója nyolc évig kórházlelkészként szolgált Sátoraljaújhelyben, 2019 óta pedig a Poroszlói Református Egyházközség beiktatott lelkipásztora. Hivatása mellett fotózik, grafikákat és drónfilmeket készít, munkáira vizuális misszióként tekint. Az aszályról készült fotósorozatával és filmjével úgy szeretné megmutatni a megváltozott tájat, hogy az emberek továbbra is kíváncsiak maradjanak rá. Arról kérdeztük, mit látott a drón kameráján keresztül, hogyan érinti a vízhiány a környéken élőket, és miként kapcsolódik alkotásaihoz…
Tovább olvasomA Tisza-tó aszályáról készült filmjével aratott szakmai sikert a poroszlói alkotó
Pál László nyolc évig kórházlelkészként szolgált Sátoraljaújhelyben, 2019 óta pedig a Poroszlói Református Egyházközség beiktatott lelkipásztora. A fotózást, a grafikát és a drónfilmezést jelenlegi hivatása mellett végzi, alkotásaira vizuális misszióként tekint. A Tisza-tó aszályáról készült munkáival a veszteség mellett a táj szépségét is megmutatja, miközben a környéken élők megélhetésére is gondol.
Tovább olvasomDöbbenetes és szomorú látvány a súlyos esőhiány miatt kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása. Egyébként sem lenne túl magas, de így sajnos a maradék víz nagyrészétől is elbúcsúzhattunk. Vajon mikor áll be végre pozitív fordulat a csapadék terén? Vagy ez már így marad?
Tovább olvasomItt az oka, miért lép életbe horgászati tilalom a Tisza-tavon
Tiszafüred központtal rendezik meg október 15. és 17. között a XVII. csónakos pergető világbajnokságot, emiatt pedig három napon át jelentős korlátozásokra kell számítaniuk a sporthorgászoknak. Helyi sajátosságként az extrém sekély vízállás átírta az eredeti terveket, így a nemzetközi mezőny kizárólag szűkített területen mérheti össze tudását, miközben napközben teljesen leállítják a behúzós és a csónakos horgászatot a kijelölt vízfelületeken.
Tovább olvasomSokkoló, de természetes pillanatot örökítettek meg a Tisza-tónál
A vadon élővilágának nyers, mindennapi valóságát rögzítette egy, a Tisza-tó partján készült videó: a felvételen egy sikló látható, amint zsákmányul ejt egy békát, majd elejtett táplálékával igyekszik elhagyni a helyszínt. Bár a jelenet a szemlélő számára szokatlannak vagy felkavarónak hathat, a kétéltűek a vízparti hüllők természetes táplálékláncának alapvető részét képezik.
Tovább olvasomA vízmegtartás sürgető lépéseiről tanácskoztak Szolnokon
Az elhúzódó csapadékhiány, a termőföldek kiszáradása és a vizes élőhelyek védelme állt annak a szakmai fórumnak a középpontjában, amelyet a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán rendeztek meg. A II. Debreceni Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Fórumon a kutatók, a természetvédelmi szakemberek és az ágazati vezetők a Közép-Tisza-vidék kritikus vízellátási helyzetére kerestek tudományos alapokon nyugvó, közvetlenül alkalmazható válaszokat.
Tovább olvasomGátat szab a túlzott beépítésnek Tiszafüred
A tóparti zöldterületek megóvása és a magáncélú terjeszkedés visszaszorítása érdekében módosította Helyi Építési Szabályzatát Tiszafüred önkormányzata. A Tisza-tó térségében úttörőnek számító önkormányzati döntés célja, hogy megakadályozza a védett partszakaszok elzárását, korlátozza az újabb kikötők létesítését, és garantálja a tóhoz való szabad közösségi hozzáférést.
Tovább olvasomÚj közösségi kezdeményezés indul a Tisza-tó partján
Használt ruhák, könyvek, műszaki cikkek és egyéb megkímélt háztartási eszközök cserélhetnek gazdát ezen a hétvégén Tiszafüreden. Szeptember 12-én, szombaton mutatkozik be a helyi piactéren a város új kezdeményezése, a környezettudatos újrahasználatot és a helyi közösségi élet élénkítését összekapcsolni kívánó Gardrób- és garázsvásár.
Tovább olvasomMegvan, kik vitték el a Tisza-tó legjobbjainak járó címet
A Tisza-tó környékén számos vendéglátóhely versenyzett idén a vendégek kegyeiért, a szavazás pedig megmutatta, mely helyek bizonyultak a legnépszerűbbnek.
Tovább olvasom