Négy éven át az egészségügyért felelt a botrányok által elég sűrűn övezett Takács Péter, a közegészségügy pedig minden eddigi állapotánál mélyebbre süllyedt. Ennek csak egy része volt, hogy az egészségügyi intézményekben sokszor meg lehetett főni orvosoknak és betegeknek egyaránt, mert nem volt, vagy nem működött megfelelően a klíma. Most a Tisza azonnal rászán egy nagyobb összeget, de Takács ezt kevesli.
Tovább olvasomCímke: tisza part
Czunyiné a Jászságba jött megvitatni Pócs Jánossal, milyen terrorban vannak a fideszesek – a döntő többség csak nevet
Így lesznek a digitális harcosokból digitális áldozatok, ám a Jászság és a teljes magyar lakosság azt mutatja, már nem hisznek a Fidesznek. Ezt az ellenzékivé vált politikus saját bejegyzésénél is látványosan megmutatták.
Tovább olvasomRendszerváltás a rendvédelemben, átláthatóság a Jászságban
A választásokat követően rekordgyorsasággal állt fel a Magyar Péter vezette új kormány, amelynek egyik legfőbb ígérete a korrupcióellenes küzdelem, az uniós pénzek hazahozatala és egy működő, emberséges ország megteremtése. Ebből a történelmi léptékű munkából a Jászság is aktívan kiveszi a részét: Halmai Ferenc egykori rendőrezredes, a térség új országgyűlési képviselője a Belügyminisztérium parlamenti államtitkáraként kapott kulcsszerepet. A kettős feladatkört ellátó politikus nem kevesebbet tűzött ki célul, mint a rendvédelem teljes depolitizálását és a jászsági településekkel való transzparens, stabil együttműködés megteremtését – a Jászsági Térségi TV kérdezte a politikust.
Tovább olvasomMeglepetés a Mi Hazánknak, Magyar Péter Toroczkai Lászlónak adta az egyik fontos vizsgálóbizottság vezetését
Furcsa lehet most a Mi Hazánk képviselői és szavazói számára, hogy erre semmiképpen nem tudják ráhúzni a diktatúra szót. A Mi Hazánk listavezetője az egyik legfontosabb vizsgálóbizottság elnöki posztját kapta meg.
Tovább olvasomKabarénak nevezik számos volt fideszes hirtelen pálfordulását – a következő Pócs János lesz?
Eddig is némi megütközéssel figyelte a Fidesztől igen távol álló volt miskolci képviselő az elmúlt hetek menekülési hadjáratát a narancsos oldalról, de azt végképp képtelen lenyelni, hogy Czinkné Sztán Anikó azt nyilatkozta az RTL-nek kérdésre válaszolva, hogy a Tisza Pártra szavazott április 12-én.
Tovább olvasomTisza: Bige László támogatása maradt, Wáberer pénzét visszautalták
Nyilvánosságra hozta a tavalyi pénzügyi mérlegét a Tisza Párt, az elmúlt évben összesen 3,21 milliárd forint folyt be a szervezet kasszájába. Ebből az összegből 3,11 milliárd forint származott adományokból, amelyeket a párt tájékoztatása szerint több mint hetvenezer magyar magánszemélytől gyűjtöttek össze, míg a fennmaradó közel 98 millió forintot a saját webshopjuk forgalma biztosította.
Tovább olvasomSokan erre vártak, a Tisza-kormány nem támogatja a CATL akkugyár bővítését, a vasútvonalat pedig újranyitná
A veszélyes anyagokkal dolgozó, távol-keleti tulajdonban levő akkugyár bővítésének inkább keresztbe kíván feküdni az új magyar kormány, ellentétben a Fidesz korábbi megengedő és támogató hozzáállásával. Itt is teljes a pálfordulás.
Tovább olvasomCigányság: A Tisza Párt üzenete a társadalomnak, hogy helyünk van (videóval)
Nevezhetjük történelmi pillanatnak, ahogy az országgyűlés alelnökeként levezette első ülését a Tisza Párt által delegált, roma származású Kőszegi Krisztián. Úgy tűnik, Lázár Jánossal ellentétben a Tisza nem a vécépucolást szánja a művelt cigány honfitársaknak.
Tovább olvasomRuszin-Szendi humoránál van: eljárást indít Pálinkás Szilveszter ellen, de közben magas rangba elő is lépteti
Nem úgy van az, hogy csak úgy kibeszélünk a honvédség rendszeréből előzetes jelentés nélkül a nyilvánosság előtt. De ez egy rendkívül fontos tégla volt a NER összeomlásában, Pálinkást saját maga mellé vette Ruszin-Szendi Romulusz, mint kabinetfőnök-helyettes, így a fenyítés inkább szimbolikus.
Tovább olvasomA Tisza benyújtotta friss javaslatait: Orbán már sosem lehetne többé miniszterelnök, öt fontos vizsgálóbizottság alakulhat
Amennyiben elfogadják, akkor az Alaptörvénybe is bekerül az a módosítás, amivel Orbán Viktornál örökre kizárják még lehetőségét is, hogy valaha újra miniszterelnök lehessen. De a Fidesz más miatt is izgulhat, öt igen kényes témában állít majd fel vizsgálóbizottságot a kormány, a Szuverenitásvédelmi Hivatal percei szintén ketyegnek.
Tovább olvasom