A 17 éves karcagi fiatal így saját magát sodorta még nagyobb bajba, mert egy helyett három ügyben kell felelnie a törvény előtt.
Tovább olvasomCímke: támadás
Támadás alatt a Szuverenitásvédelmi Hivatal által, több független lap is kiáll az Átlátszó mellett
Ahogy az korábban sejthető volt, a független újságírás máris célpontja lett a Fidesz által létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalnak. Ezt tartja elfogadhatatlannak a független média számos más szereplője.
Tovább olvasomBaltás támadás miatt áll bíróság elé egy szolnoki férfi
Különös eset került a Szolnoki Törvényszék elé: egy 39 éves szolnoki férfi ellen emberölés kísérlete miatt folyik büntetőeljárás, miután idén februárban baltával támadt egy tiszaföldvári férfira. A történet tanulságos példája annak, hogy egy félresikerült önbíráskodási kísérlet milyen súlyos következményekkel járhat.
Tovább olvasomTámadás érte a Waze alkalmazást, hekkerek keserítik meg a felhasználók életét a Jászkunságban is
Hazánkban és ezen belül Jász-Nagykun-Szolnok megyében is nagyon népszerű navigációs alkalmazás a Waze, rengetegen használják napi rendszerességgel. Most azonban ne lepődjünk meg, ha hirtelen nagyon furcsa dolgokat kezd művelni az applikáció.
Tovább olvasomOrbán Balázs a Fidesz új őszödi beszédjében: mi nem védekeznénk, ha megtámadnának az oroszok
Ezek a mondatok hatalmas vihart kavartak a csütörtöki napon, a magyar miniszterelnök politikai tanácsadója kerek-perec kijelentette, hogy az ukránok rosszul tették, amit tettek, ha ugyanis Magyarországot támadná meg Oroszország, akkor mi nem védekeznénk a nagyhatalom ellen, 1956-ból kiindulva. És Orbán még mindig a helyén van.
Tovább olvasomHatalmas madár támadott meg egy kerékpárost Mezőtúron
Az egerészölyv vélhetően a fiókáit próbálta védeni bármilyen betolakodótól, nemrég mással is történt hasonló eset, ráadásul a mostani áldozatot is megtámadta már korábban egy másik madár.
Tovább olvasomSzolnok: miért azt támadják, aki jelez a közösségi médiában egy problémát?
Országosan megfigyelhető, szinte bármilyen közösségi médiás csoportban, hogy a problémát jelző és lefényképező embernek esnek neki és szinte úgy csinál az olvasóközönség, mintha a jelzés nagyobb gond lenne, mint maga a probléma, amit jelez. Szolnokon ez még inkább erősen jelen van.
Tovább olvasomBorzalmas: légfegyverrel meglőttek egy macskát Jászberényben
Sajnos korábban is előfordult már több hasonló eset is macskák és más háziállatok ellen a Jászkunságban. Az aljas támadások többsége csak brahiból következik be, a maradék esetek pedig valamilyen bosszú miatt történnek.
Tovább olvasomBicskával támadtak a kisfiúra a szolnoki vasútállomás környékén – újabb részletek derültek ki
A támadók szintén gyerekek, kiskorúak lehettek, de nincs mentség arra, hogy bicskával a kezükben fenyegettek meg egy fiút április 23-án este, a szolnoki vasútállomáson. A fiatalt négyen vették körbe, akinek fizikai sérülése szerencsére nem történt, mindenesetre az édesanyja teljesen jogosan szólalt fel az elkeserítő közbiztonsági helyzet miatt.
Tovább olvasomA szolnoki vasútállomás közbiztonsága ennyire borzalmas? Nincs mit tenni?
Négyen egy gyerek ellen, bicskával támadva. A felháborodott szülőnek elege van, hogy ilyen lett Szolnok közbiztonsága.
Tovább olvasom