A Hegy Keresztény Gólyatábor és László Attila előadóművész, dalszerző vehette át megosztva a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat Budapesten.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Szolnokon is gyűjtik az élelmiszert a nélkülözők számára
Két megyeszékhelyi TESCO-ban várják szombaton a tartós, hűtést nem igénylő élelmiszereket.
Tovább olvasomÚj fák ültetésével büszkélkedik a város, közben egy utcában egy “bokorban” 11 fa száradt ki
Igazán dicséretes, ha fákat ültetnek településeken, többek között Szolnokon is. Ehhez önkéntes felajánlók is hozzájárulnak. Cégek révén a napokban is több fát ültethettek el. Csakhogy máshol meg száradnak ki a fák.
Tovább olvasomA gondnok nem tart tőle, hogy ellopják a termésüket
Már növények is kerültek azokba a magaságyásokba, amiket a szolnoki Várkonyi téri közösségi kertbe telepítettek.
Tovább olvasomÚjraindítaná az IC+-ok gyártását a MÁV Vagon új tulajdonosa, Szolnok is érintett
A munkavállalói érdekképviseletekkel egyeztettek a MÁV Vagon Kft. eladásában érintett társaságok vezetői. A vevő, a Magyar Vagon jelezte: a munkavállalói jogok nem csorbulnak, az IC+-kocsik gyártása pedig újraindul. A folyamatban a Szolnoki Járműjavító és érdekelt lehet.
Tovább olvasomKét szolnoki gimnázium fért be az ország legjobbjai közé
Magyarország legjobb 100 intézménye között két szolnokit is találunk, a megye összességében nem szerepelt jól, Pest megye és a főváros abszolút vezérszerepben.
Tovább olvasomJó reggelt Szolnok! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Pénteken sok felhő lesz felettünk, és többfelé várható eső, zápor, délen, délnyugaton pedig zivatarok is kialakulhatnak. A keleties szelet több helyen kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban 7-12, délután 12 és 19 fok között alakul a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Pongrác, Achilles, Achillesz, Adon, Adonisz, Ahillész, Böngér, Dalma, Domicella, Domitilla, Gemma, Germán, Gyöngy, Gyöngyvirág, Ivána, Ivica, Johanna, Kora, Korália, Korall, Násfa, Nerella, Nerina, Pongor, Viktor A Pongrác név eredete és jelentése: Görög-latin eredetű, a Pankratész névből. Jelentése: erő, hatalom. A Pongrác név jellemzése: Nagyon jó szívű és adakozó,…
Tovább olvasomMomentum-iroda nyílt a volt DK-iroda helyén Szolnokon
Irodát avatott a Momentum Szolnokon, ami manapság nagy szó, hiszen köztudott, ezekben az ínséges időkben bezárt az MSZP-iroda is, illetve egyelőre nem rendelkezik párthelyiséggel a legnagyobb ellenzéki párt, a DK sem. Csak mellékesen: a Fidesznek két irodája is van.
Tovább olvasomJó reggelt Szolnok! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön egyre nagyobb területen növekszik meg erősen a felhőzet, de az ország északkeleti harmadán még többórás napsütésre készülhetünk. Délnyugat felől a nap második felében egyre többfelé eredhet el az eső, estig az ország délnyugati felén eshet. A keleties szél sokfelé élénk, erős lehet. Hajnalban 4-12, délután délnyugaton 14-17, máshol 18-23 fok valószínű. Ma őket ünnepeljük Névnap Ferenc, Fábió, Fábiusz, Fabríció, Fabríciusz, Fabríciusz, Filip, Fülöp, Gujdó, Izidor, Izidóra, Izor, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Kalliszta, Majlát, Mályva, Mirandella, Mirandola A Ferenc név eredete és jelentése: A Ferenc nevet Assisi Szent…
Tovább olvasomValaki mérgezheti a hatalmas platánfát Szolnok központjában
Mérgezés nyomai fedezhetők fel egy gyönyörű platánfán Szolnok belvárosában. A fa szemmel láthatóan nem valami jó állapotban van, a törzse körül a talajon minden kipusztult, fehér a föld is valami szertől. A környékbeliek azt gyanítják, valaki szándékosan gyomirtózza a fát.
Tovább olvasom