A Szolnoki Járási Ügyészség természetkárosítás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 38 éves szolnoki lakossal szemben, aki Lengyelországból szeretett volna orvosi piócákat rendelni, de a repülőtéri ellenőrzésen fennakadt a csomagja.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Szolnok megint kimaradt: átfogó vasútállomás és pályaudvar-fejlesztési program indul
Akárhogy vizsgáljuk a MÁV által közreadott információkat, mindenképpen az jön ki, hogy a szolnoki pályaudvar ebből bizony megint kimarad, nem érkezik fejlesztés.
Tovább olvasomTotális hulladékgyűjtési káosz Szolnokon
Elégedetlenségének adott hangot a szelektív hulladékgyűjtés működésével kapcsolatosan a Szol24-nek megküldött levelében a Bajcsy-Zsilinszky úton élő egyik olvasónk. Az eddig papírt, ruhát, üveget, műanyag dolgokat külön-külön gyűjtő háztartások a továbbiakban jó eséllyel nem fognak ilyen felelősen eljárni, ha azt tapasztalják, hogy a hulladékgyűjtő szigetek lassanként felszámolásra kerülnek a városban.
Tovább olvasomSzolnokról érkeztek katonai járművek a fővárosba
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara pénteken tartja nyílt napját a pályaválasztás előtt álló diákok számára, ami miatt katonai járművek és harcjárműveket szállító konvojok érkeztek Szolnokról Budapestre.
Tovább olvasomEgy szakértő a város legmenőbb kortárs épületének nevezte a szolnoki várat
Bár helyben megosztó, és elég nagy felháborodás övezte a Várkapu Látogatóközpont hányatott sorsát mind pénzügyi, mind esztétikai szempontból, azért találkozhatunk olyan szakértői véleménnyel, amely más aspektusból közelíti meg a májusban átadott építményt. Zubreczki Dávid, az Urbanista blog alapítója szerint Szolnok legmenőbb kortárs épülete a vár.
Tovább olvasomIngyen tanulhatják a szolnoki diákok a KRESZ-t
A Magyar Honvédség és 13 helyi középfokú oktatási intézmény között jött létre az a megállapodás, aminek a keretében térítésmentesen vehetik majd fel a megyeszékhelyen élő diákok a jogosítványhoz szükséges elméleti oktatást.
Tovább olvasomA szervező összegyűjtötte a szolnoki kórustól a pénzt, majd simán elköltötte
A Szolnoki Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy olasz férfivel szemben, aki szervezőként elköltötte a zenei fesztiválra befizetett pénzt.
Tovább olvasomIgazi csodát láthattunk a szolnoki vonaton, az utasok értetlenkednek
Biztosan nem mostanában volt utoljára, hogy egy szolnoki (vagy bármilyen más magyar) vonatszerelvény mosdójában ilyen látvány fogadott volna minket. Márpedig most megtörtént, a helyiek nem is hisznek a szemüknek.
Tovább olvasomHihetetlen arcátlanságot engedett meg magának a leleményes szolnoki tolvaj
A rendőrség őrizetbe vette azt a helyi lakost, aki több ezer forintot tulajdonított el, egy szintén a megyeszékhelyen élő férfitől a város egyik bevásárlóközpontjában. Az elkövető ujjszkanderezéssel terelte el gyanútlan áldozata figyelmét, amég táskájából kirámolta az értékesnek tűnő dolgokat.
Tovább olvasomKözlekedési nehézségekre számítsunk Szolnokon jó három héten keresztül
A városüzemeltetés jelezte, hogy december közepéig gallyazási munkálatokat végeznek a Mária utcában. Ez számos közlekedési szabály átmeneti megváltoztatásával is jár Szolnokon.
Tovább olvasom