Szerda reggel súlyos buszbaleset rázta meg Szolnokot. A huszonhárom sérült közül többek állapota súlyos, több közülük kiskorú. Lázár János posztjában legelőre kívánkozott, hogy kiemelje, nem műszaki hiba vezetett a balesethez, valamint “utasította” a MÁV-csoportot, hogy fizessenek fájdalomdíjat a baleset érintettjeinek. Beleszőtte a politikát is.
Tovább olvasomCímke: rosszullét
Rosszul lett a pesti művésznő – kisújszállási kalandjáról mesélt Janza Kata
Kisújszálláson kisebb riadalmat keltett, amikor a helyiek azt hitték, hogy Janza Katával valami baj történt – a valóságban azonban a színésznő csupán egy kis nyugalomra vágyott. A Jászai Mari-, eMeRTon- és Honthy-díjas művésznő a Duna Televízió Azt beszélik című műsorában idézte fel, miként alakult egy ártalmatlan pihenőből félreértett jelenet.
Tovább olvasomMi történik? Két újabb baleset a 31-es főúton, ebből az egyik halálos volt
A két baleset egymástól alig 10-15 kilométer távolságra történt. Az egyik balesetet szenvedett autóból sajnos már csak holtan tudták kiemelni a sofőrt.
Tovább olvasomRosszul lett a buszsofőr, ezért ütközött egy autónak, majd átszakította a híd korlátját
Nem lehetett elkerülni a balesetet, a vezető ugyanis rosszul lett és már nem volt ura a járműnek. Az eset Győrben történt, szerencsére mindenki túlélte. Egy távolsági busz és egy személyautó összeütközött Győr belvárosában, a Baross Gábor hídon kedden délelőtt. A busz átszakította a híd korlátját, és két kerekével lehajtott a hídról – írja a Katasztrófavédelem közleménye. A busz a Bartók Béla utca felől kanyarodott fel a Baross Gábor hídra 11 óra 40 perc körül. Kanyarodása közben – elsődleges információk szerint a sofőr rosszulléte miatt – az út melletti korlátnak, majd egy…
Tovább olvasom