Orbán most ugyanazt csinálja, amibe Gyurcsány belebukott

Orbán és a Fidesz úgy átverte egész Magyarországot, hogy abba most szinte mindenki belerokkan. A miniszterelnök ugyanazt csinálta, mint amibe Gyurcsány belebukott – a különbség csak az, hogy Orbán ezt nem vallotta be nyilvánosan. Ugye emlékszünk, mit olvasnak Gyurcsány Ferenc fejére még most is a jobboldalon? Azt, hogy 2006-ban eltitkolta az ország valódi helyzetét, megtévesztette az embereket, nem vallotta be a valódi céljait és így sikerült választást nyernie.  Nos, mostanra kiderült: Orbán ugyanazt csinálta, mint Gyurcsány. Eltitkolta az ország valódi helyzetét és nem vallotta be, hogy mire készül. Így tudott…

Tovább olvasom

Elég volt a kizsákmányolásból – üzenték a szolnoki tüntetők

Múlt hét szerdán gyűltek össze először a tüntetők Szolnokon, hogy tiltakozzanak a KATA és a rezsicsökkentés eltörlése miatt. Akkor szervezési- és egyéb adminisztratív hiányosságok miatt hamar szétszéledt a 30 fős csapat. Hétfőn délután ismét összegyűltek a demonstrálók a Kossuth téren, jóval felkészültebben. Ezúttal több mint ötvenen jöttek el. Több felszólaló is volt, legtöbbjük civil lakos, akik a tűrhetetlen kizsákmányolást és az általános rendszerhibákat hangsúlyozták. Az eseményen elhangzott, hogy addig biztosan folytatódnak ezek a megmozdulások, amíg a kormány nem kezdeményez párbeszédet a lakossággal. A legfőbb cél, hogy megoldás szülessen a rezsicsökkentés…

Tovább olvasom

Kanász-Nagy: “A leginkább rászorulókat az út szélén hagyta a kormány”

Kanász-Nagy Máté csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bebizonyosodott, hogy ma Magyarországon nincs szociálpolitika. Vannak ugyanis olyan rászoruló családok, akik nem tudtak energetikai korszerűsítést végezni a házaikon, mégsem védi meg őket a kormány a rezsiárak felrobbanásától – mondta. Eközben egy “perverz újraelosztás” keretében támogatást kapnak olyan társadalmi csoportok, amelyek nem szorulnának rá arra, hiszen költségeik nem szabadulnak el, mert korszerű, kevés energiát fogyasztó lakásban élnek – mutatott rá. Kanász-Nagy Máté azt mondta: védelem illetné többek között a fogyatékkal élőket és a velük egy háztartásban lakókat, ők ugyanis élethelyzetük miatt léphetik át…

Tovább olvasom

A Szolnoki Többség is megszólalt rezsi ügyben – Már tavaly is tudni lehetett, hogy a helyzet nem tartható fenn sokáig

A rezsicsökkentés kivezetésének szolnoki vonatkozásairól és az önkormányzat nehéz helyzetéről tartott sajtótájékoztatót csütörtök reggel a Szolnoki Többség. A részben rezsicsökkentésre épülő gazdaságpolitika szétesett és megoldás egyelőre nincsen. A rezsicsökkentés kivezetése csak a jéghegy csúcsa, Szolnokon már tavaly is érezhető volt, hogy a helyzet nem tartható fenn sokáig. A csődbe ment Alfa Nova tökéletesen példázza a helyzetet – kezdte sajtótájékoztatóját Füle István, a Szolnoki Többség frakcióvezetője. A politikus szerint a rezsicsökkentés miatt a lakosságtól beszedett árbevétel nem fedezte a különböző költségeket, az amortizációs alapot (fejlesztésekre, pótlásokra fordítható) és a nyereséget. Ilyen…

Tovább olvasom

Hétfőn újra találkoznak a szolnoki tüntetők

Szerda délután Szolnokon is a katatörvény és a rezsicsökkentés módosítása miatt tartottak demonstrációt. Azaz tartottak volna, ha egy rutinos szervező kezébe veszi az irányítást. A szolnoki Kossuth téren egy 30 fős csoport: katás vállalkozók, futárok és néhány ellenzéki politikus gyűlt össze, ám hamar kiderült, hogy szervező és bejelentés hiányában ezen a napon biztosan elmarad a demonstráció. „Ez egy civil kezdeményezés volt, valaki kitalálta hogy a mi városunkban is illene összegyűlni és kifejezni nem tetszésünket. Megosztottuk az eseményt, eljöttünk, de csak itt szembesültünk azzal, hogy nincs szervezője az eseménynek, így a…

Tovább olvasom

Szolnokon is utcára vonulnak a tüntetők

A kata-törvény módosítása nem csak Budapesten verte ki a biztosítékot, a napokban Debrecenben, Szegeden és Győrben is több százan vonultak utcára, hogy hangot adjanak nem tetszésüknek. Szolnokon nem jellemző, hogy bármilyen politikai történés tüntetésbe torkolljon, de úgy tűnik, hogy a Novák Katalin által hétfőn aláírt új kata-törvény és a rezsicsökkentés módosítása a helyieket is megmozgatja. Hétfőn 17 órától csendes tüntetés lesz Szolnokon a Kossuth téren a rezsiemelés és a kata eltörlése ellen -olvasható egy 9,4 ezer tagot számláló helyi Facebook csoportban. Az egyik szervező a Szol24 megkeresésére elmondta, hogy a…

Tovább olvasom

Extra adó a kisembereknek, extra profit a kormánynak – sajtótájékoztatót tartott az MSZP Szolnokon

Ahogyan arról korábban a Szol24 is beszámolt, a kormány döntése értelmében megszűnik a rezsicsökkentés az átlag feletti fogyasztók számára. Egy másik, hétfőn benyújtott törvény értelmében pedig az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevételük, cégeknek nem számlázhatnak. A szolnoki MSZP pénteken reggel sajtótájékoztatót tartott, ahol az ország lakosságának túlnyomó többségét érintő módosításokról beszélt. Jelenleg Magyarországon 400 ezer ember vallja magát katásnak, ezzel a rendelet módosítással  körülbelül 200-250 ezer embernek kell átgondolnia a jövőjét. Ráadásul a változás áthidalására kormány meglehetősen szűk intervallumot adott az érintetteknek – mondta az eseményen Bagi Zsombor Societas-Baloldali…

Tovább olvasom

Kizárják az önkormányzatokat és a cégeket a rezsicsökkentésből

A cégek új extraprofitadóját részletező nyilatkozatában a gazdaságfejlesztési miniszter mellékesen elejtette, hogy nem tartható fenn tovább a rezsicsökkentés jelenlegi rendszere, holott ezt ígérte a választási kampányban a Fidesz, majd a választási győzelem óta ezt hangoztatta Orbán Viktor is. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozó Nagy Márton viszont mellékesen megemlítette azt is, hogy “a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető”. via hirado.hu

Tovább olvasom

Megállapodtak az orosz olajembargóról, Orbán szerint “visszaverte az Európai Bizottságot és megvédte a rezsicsökkentést” – videó

Megszületett a megállapodás, év végéig az EU-tagállamok 90%-kal visszavágják az orosz olajimportot, Magyarország egyelőre mentesül ezen kötelezettség alól. Nem kellett sokat várni arra, hogy ezt Orbán Viktor egyértelmű, saját sikereként kommunikálja. Miniszterelnökünk ismét “visszaverte” Brüsszelt és megvédte a rezsicsökkentést, legalábbis saját videója alapján. Kedden hajnalban sikerült megállapodniuk az uniós állam- és kormányfőknek az orosz olajimportról, amit a tankhajókon érkező kőolaj esetében betiltottak, a tilalom ugyanakkor átmeneti kivételként nem vonatkozik a csővezetéken szállított kőolajra. Magyarországra a Barátság vezetéken érkezik az olaj. Szintén Magyarország kezdeményezésére vészhelyzeti intézkedésekről is döntöttek arra az esetre,…

Tovább olvasom

Deutsch Tamás odaszólt Csányi Sándornak, mert támadta a rezsicsökkentést

A Fidesz propagandájának alappilléreit soha senki nem támadhatja vagy kritizálhatja, akkor sem, ha egyébként erősen fidesz-közeli milliárdos. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő ezt írta ki a Facebookra: „Csányi Sándor: a rezsicsökkentés nem jó. Rezsicsökkentés: a Csányi Sándor nem jó. Ennyi.” Az OTP vezére az energiaárak megugrása miatt egy hétfő esti rendezvényen bírálta a rezsicsökkentést, mert szerinte a spórolás érdekében a lakosságnak és a vállalkozásoknak is meg kell érezniük az emelkedő terheket. Deutsch pedig, a szokásos megmondóember erre le is hordja az ország leggazdagabb emberét. Ilyen ugyanis nem létezhet, amit Orbán kitalál, az tökéletes…

Tovább olvasom