A szolnoki tűzijáték árából 100 család tűzifa ellátását biztosíthatnánk – Szolnoki Többség

Sajtótájékoztatót tartott kedden az ellenzéki Szolnoki Többség frakciója a hétfői közgyűlésen tárgyalt témákkal kapcsolatban. Füle István frakcióvezető elsőként leszögezte, hogy a Szolnoki Többség elhatárolódik Orbán Viktor tusványosi beszédének fajokra vonatkozó megállapításaitól, majd rátért a sajtótájékoztató témájára. A közgyűlés egyik napirendi pontja Szolnok vízellátása volt. Ahogyan arról a szol24 is beszámolt, kritikus állapotban van a Tisza vízszintje, július 7-én az elmúlt 170 év legalacsonyabb vízállását mérték (-280 cm). A poltikus tájékoztatása szerint a vízügyi igazgatóság már tett bizonyos lépéseket, így a 140 ezer ember ivóvízellátása és a mezőgazdasági öntözés jelenleg biztosított.…

Tovább olvasom

Lukácsi Katalin: Szabadon állítható, hogy Ligeti Józsefet megvásárolta a Fidesz

Ligeti József a 2019-es önkormányzati választáson a Szolnoki Többség elnevezésű ellenzéki tömörülés tagjaként került be a képviselő-testületbe, aztán 2020 április végén ki is lépett onnan és munkájáét függetlenként kívánta folytatni. Ezután nyílta támadta korábbi csapatát és terhelő hangfelvételeket, belső dokumentumokat szellőztetett meg. Mindeközben napvilágot látott az a hír is, hogy Ligeti József egyesülete -a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület- hozzájuthatott a város egyik nagyobb értékű ingatlanához, a 3712 nm-es egykori szandaszőlősi ABC épület egy részéhez. Az Egyesület felajánlotta bruttó 1,5 millió forint összegben a belső felújítását és az épület külső karbantartását. Bérleti…

Tovább olvasom

A Szolnoki Többség is megszólalt rezsi ügyben – Már tavaly is tudni lehetett, hogy a helyzet nem tartható fenn sokáig

A rezsicsökkentés kivezetésének szolnoki vonatkozásairól és az önkormányzat nehéz helyzetéről tartott sajtótájékoztatót csütörtök reggel a Szolnoki Többség. A részben rezsicsökkentésre épülő gazdaságpolitika szétesett és megoldás egyelőre nincsen. A rezsicsökkentés kivezetése csak a jéghegy csúcsa, Szolnokon már tavaly is érezhető volt, hogy a helyzet nem tartható fenn sokáig. A csődbe ment Alfa Nova tökéletesen példázza a helyzetet – kezdte sajtótájékoztatóját Füle István, a Szolnoki Többség frakcióvezetője. A politikus szerint a rezsicsökkentés miatt a lakosságtól beszedett árbevétel nem fedezte a különböző költségeket, az amortizációs alapot (fejlesztésekre, pótlásokra fordítható) és a nyereséget. Ilyen…

Tovább olvasom