A szolnoki tűzijáték árából 100 család tűzifa ellátását biztosíthatnánk – Szolnoki Többség

Megosztás

Sajtótájékoztatót tartott kedden az ellenzéki Szolnoki Többség frakciója a hétfői közgyűlésen tárgyalt témákkal kapcsolatban.

Füle István frakcióvezető elsőként leszögezte, hogy a Szolnoki Többség elhatárolódik Orbán Viktor tusványosi beszédének fajokra vonatkozó megállapításaitól, majd rátért a sajtótájékoztató témájára.

A közgyűlés egyik napirendi pontja Szolnok vízellátása volt. Ahogyan arról a szol24 is beszámolt, kritikus állapotban van a Tisza vízszintje, július 7-én az elmúlt 170 év legalacsonyabb vízállását mérték (-280 cm). A poltikus tájékoztatása szerint a vízügyi igazgatóság már tett bizonyos lépéseket, így a 140 ezer ember ivóvízellátása és a mezőgazdasági öntözés jelenleg biztosított. Hozzátette, hogy szükség esetén a tartalék ivóvízbázis  -Holt-Tisza-  is életbe tud lépni, de szeretnének felkészülni a hasonló, vagy még rosszabb helyzetre, ezért a város egy 2,5 milliárd forintos pályázat útján kíván hosszú távú megoldást találni.

Felmerült, hogy fúrott kutakkal szolgálnák ki a város vízigényét, de a szakértők szerint Szolnok alatt nem igazán megfelelő a vízminőség.

-hangzott el az eseményen.

Füle István kitért a 6,5 millió forintos városi tűzijáték kérdésére is. Szerinte ebből az összegből körülbelül 100 szolnoki család tűzifa ellátását lehetne biztosítani, de Szalay Ferenc polgármester egyértelműen kijelentette, hogy az augusztus 20-ra tervezett tűzijáték a megyeszékhelyen biztosan nem marad el.

A hétfői közgyűlés másik fontos témája a költségvetési rendelet módosítása volt.

„Az idei év februárjában 830 milliós állami támogatást ítéltek Szolnoknak, ebből eddig 300 millió érkezett meg és az ígéretek szerint körülbelül még egyszer ennyire számíthat a város szeptember/október környékén. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 250 milliótól esik el Szolnok, ami a megszorításoknak tudható be.”

A frakcióvezető beszámolt arról is, hogy ebből az összegből mire nem fognak fordítani.

„A spórolást a karácsonyi díszkivilágítással kezdi a város, így megvágva a rezsiköltségeket. Idén nem lesznek új telepítések, új díszek és fények. Sőt, az eddigiek közül is csupán a karácsonyi falu teljes világítása marad meg eddigi pompájában.”

A politikus azt is elmondta, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úti bölcsőde építése elmarad, mivel az építőanyag árak oly mértékben emelkedtek, hogy a 865 millió forint európai uniós támogatás nem fedezi a költségeket.

„Ám ezt az összeget fel lehet használni egyéb gyermekjóléti intézmények korszerűsítésére, így a Kacsa úti és Szandaszőlősi óvoda felújítása is megkezdődik. Ezen kívül több intézmény számíthat korszerűsítésre, bővítésre, egyes esetekben napkollektorra.”

Kapcsolódó cikkek