4500 orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását az egészségügyet átalakító törvény miatt

Megosztás

Gyorsfelmérést végzett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) arról, mit gondol a tagsága a szerdán a parlament által elfogadott, az egészségügyet átalakító törvényről. A Népszavának a szervezet alelnöke azt mondta:

4500 orvos nyilatkozott úgy, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka-szerződéseikről állították ugyanezt.

Az alelnök azt is elárulta, hogy a felmérés három napja alatt körülbelül nyolcezer orvos válaszolt, akiknek 96,6 százaléka úgy érezte, hogy a jelenlegi helyzetben szükség van a MOK küldöttgyűlésének összehívására.

A jövő év elejére tervezik a fórumot, amelyen döntés születhet arról, hogy milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom amiatt, hogy a törvénycsomag elfogatása előtt a kormányzat nem vette figyelembe az észrevételeiket.

„A legnagyobb probléma, hogy az orvostársadalom megkerülésével a gyógyítókra hárítanak olyan problémákat, amelyek veszélyeztetik a betegbiztonságot. Például ha egy orvost a törvényben leírt módon elvezényelhetnek, mi lesz azokkal a betegekkel, akiket addig ő gondozott? A kamara szerint ez nem oldja meg a szakemberhiányt, hiszen ma már szinte minden szakma hiányszakma. Mi azt is szeretnénk, hogy ahol nem biztosítható a minőségi ellátás, azokat a szolgáltatási helyeket ne tartsuk fenn tovább. Problémát láttunk abban is, hogy úgy vezetnék be az orvosi munka minőségértékelését, hogy az ahhoz kötődő premizálásra nincs a rendszerben pluszforrás” – mondta el Álmos.

via Népszava, HVG

Kapcsolódó cikkek