Hétfőn újra találkoznak a szolnoki tüntetők

Megosztás

Szerda délután Szolnokon is a katatörvény és a rezsicsökkentés módosítása miatt tartottak demonstrációt. Azaz tartottak volna, ha egy rutinos szervező kezébe veszi az irányítást. A szolnoki Kossuth téren egy 30 fős csoport: katás vállalkozók, futárok és néhány ellenzéki politikus gyűlt össze, ám hamar kiderült, hogy szervező és bejelentés hiányában ezen a napon biztosan elmarad a demonstráció.

„Ez egy civil kezdeményezés volt, valaki kitalálta hogy a mi városunkban is illene összegyűlni és kifejezni nem tetszésünket. Megosztottuk az eseményt, eljöttünk, de csak itt szembesültünk azzal, hogy nincs szervezője az eseménynek, így a rendőrség felé sem történt bejelentés.”

-értékelte a kialakult helyzetet az esemény egyik résztvevője.

A nyilvános főpróbának is beillő találkozón végül a rendőrség munkatársai elmondták, hogy milyen feltételei vannak a gyülekezésnek.

A következő, immár hivatalos tüntetés időpontját, közös megegyezés alapján, hétfő hat órára tűzte ki a kedélyes társaság.

Kapcsolódó cikkek