Késsel fenyegetőző, álcázott jászkunsági dohánybolti rabló – elmenekült, de gyorsan elkapták a fiatalt

A 20 éves helyi fiatal próbálta kirámolni a dohányboltot, a riasztó miatt viszont tetten érték. Ekkor még késsel fenyegetve elmenekült, de néhány órával később máris kattant a bilincs a csuklóján.

Tovább olvasom

Egy 13 éves, igen erőszakos rablót fogtak Cegléden

A rendőrök előtt már ismert volt, ám most egy idős hölgyet még sérülést is okozott rablás közben, egy másik áldozatát pedig életveszélyesen megfenyegette. A kamerafelvételek alapján könnyen beazonosították és elfogták a rendőrök az erőszakos rabló „kisfiút”.

Tovább olvasom

Veszélyes rablót kaptak el a szolnoki vasútállomáson

A férfi egy tapétavágó késsel fenyegetett meg egy fiatalkorú szolnoki diákot, így vette el annak pénzét. Még a vonatra felszállva is követte, így szabadította meg kevés pénzétől. Ott azonban már volt egy szemtanú, aki gyorsan segítséget hívott.

Tovább olvasom

Saját fejszéjével fenyegette meg az idős férfit a tiszapüspöki rabló

Rablás bűntette és lopás miatt indítványozott letartóztatást a Szolnoki Járási Ügyészség azzal a 36 éves elkövetővel szemben, aki január 12-én délután, erősen ittas állapotban betört egy házba Tiszapüspökön, majd az ott tartózkodó idős férfit megfélemlítve követelt tőle készpénzt.

Tovább olvasom