Kérdés, honnan került bele ez az oszlani és elfolyni sem akaró, igen nagy kiterjedésű olajszennyezés az egyébként is mostanában hányatott sorsú kis folyóba. A civilek éppen most mozgolódnak aktívabban, hogy megmentsék a folyót, de leginkább a hatalmas víztározó okozta vízkivétel miatt.
Tovább olvasomCímke: olaj
Visszatért a csapatkapitány – hónapok után újra pályán Pallai Tamás
Hosszú kihagyás után ismét pályára léphetett a szolnoki kosárlabdacsapat kapitánya. A Sopron elleni mérkőzésen Pallai Tamás visszatérése nemcsak a szurkolók számára volt fontos pillanat, hanem a játékos számára is, aki sérülése után hosszú és mentálisan is megterhelő rehabilitáción ment keresztül.
Tovább olvasomMagyar Péter meghívta Orbán Viktort, hogy közösen vizsgálják meg az olajvezetéket Ukrajnában, ám ő gyorsan kifarolt (videóval)
A miniszterelnök viharsebesen kitért a meghívás elől, új indokot nem talált erre, csak a megszokott, a Tisza Pártot és Ukrajnát lejárató és ostorozó mondatokat. Pedig helyben bizonyíthatná, hogy amit állít az ukrán politikai játszmáról, az valóban igaz és a vezeték nem is sérült az orosz bombázástól. Így marad a találgatás.
Tovább olvasomMegúszta a pontlevonást az Olaj, elutasították a Szeged óvását
Pontot tett a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége az SZTE-Szedeák és a Szolnoki Olajbányász közötti vitás ügy végére, amelyről már írtunk részletesebben a Szol24-en. Bár a sereghajtó szegediek szerint a listavezető jogosulatlanul küldte pályára egyik játékosát a keddi rangadón, a versenybizottság végül az Olajnak adott igazat. A Szedeák tudomásul vette a döntést, elmarad a pontlevonás.
Tovább olvasomPikáns kupaderbire készül az Olaj: Vidin visszatér a Tiszaligetbe
Vasárnap este hat órától folytatódik a férfi kosárlabda Magyar Kupa, amikor is a Szolnoki Olajbányász az Alba Fehérvár csapatát fogadja a negyeddöntőben. A piros-feketék számára különleges izgalmat jelent, hogy a fehérváriak kispadján Oliver Vidin ül, akivel tavaly fantasztikus szezont futottak: Magyar Kupát, majd idén bajnoki címet nyertek együtt.
Tovább olvasomAz utolsó pillanatban kapott kosárral esett ki a BL-ből a Szolnoki Olajbányász
Az Olaj remekül helytállt az olasz csapat ellen és néhány pillanattal a vége előtt még nyerésre állt, ráadásul az utolsó szolnoki visszatámadásnál úgy tűnt, egy szabálytalanságot nem fújtak meg az ellenfélnél, így minimális vereséggel kellett búcsúznia a Szolnoknak.
Tovább olvasomEz aztán a gyors váltás – a MOL most hirtelen úgy látja, nagyrészt el tudná látni finomítóit az Adria-vezetéken keresztül
Eddig az volt a legerősebb kormányzati narratíva, hogy az orosz olaj nélkül teljesen megbénul a gazdaságunk, létezni sem tudunk nélküle. Az állami vállalat pedig most hirtelen azzal állt elő – a Trump-Orbán találkozó árnyékában -, hogy szükség esetén jelentősen növelni tudnák, akár 80%-os kapacitásra is a délről érkező olaj mennyiségét.
Tovább olvasomBejelentést tett a Lukoil, mi is érezni fogjuk a hatását
Oroszország második legnagyobb olajvállalata, a Lukoil bejelentette, hogy megválik külföldi érdekeltségeitől az Egyesült Államok új szankciós csomagja miatt. A döntés az Euronews szerint nemcsak az orosz energiaszektor történetének egyik legnagyobb visszavonulását, hanem a nemzetközi olajpiac egy súlyos fordulópontját is jelenti, különösen, mivel a vállalat jelenléte érinti hazánk.
Tovább olvasomRendkívül kiélezett meccsen nyert egyetlen ponttal az Olaj
Egy utolsó pillanatos blokkolás hozta meg a győzelmet a Szolnok számára, csapatunk szinte végig előnyben volt a Rigával szemben, de a vendégek hatalmas felzárkózását a végén meg kellett állítani. Sikerült.
Tovább olvasomKikapott az Olajbányász a Bajnokok Ligája második fordulójában
A Szolnoki Olajbányász 14 pontos vereséget szenvedett az AEK Athén otthonában a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
Tovább olvasom