Bemutatta polgármester-jelöltjét az LMP Kiskunfélegyházán

Az önkormányzati képviselő Kis-Szeniczey Kálmánt indítja polgármester-jelöltként az LMP a jövő évi választásokon Kiskunfélegyházán – jelentette be Tetlák Örs, a párt elnökségi tagja, írja a KecsUp. Tetlák Örs érdi alpolgármester elmondta, hogy Kis-Szeniczey Kálmán húsz éve szereplője a helyi közéletnek, megyei, valamint önkormányzati képviselő több ciklus óta. Tizenöt éven keresztül vezette a víziközmű-társulatot, magánemberként gazdálkodó. A Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselője kifejtette: „az elkötelezett helyi szereplőknek alternatívát kell mutatni a Fidesz-KDNP és a Nemzeti Fórum hatalomgyakorlásával szemben”, ezért a feladata a következő hetekben az, hogy a többi helyi ellenzéki párttal és civilekkel kiegészülve csapatot…

Tovább olvasom

LMP: L. Simon Lászlónak azért kellett távoznia, mert betartotta a szabályokat

Csák János kultúráért felelős miniszter a mai napon elbocsájtotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Az LMP szerint nilvánvaló, hogy a döntés mögött a World Press Photo kiállítással kapcsolatos ügy áll, így kimondhatjuk, hogy a főigazgatónak azért kellett távoznia, mert egyrészt betartotta a jogszabályokat – azaz a pénztárosok nem igazoltatták a látogatókat a belépésnél – másrészt múzeumigazgatóként a felelős miniszterrel szemben értette az ábrázolás és a támogatás közötti igen fontos különbséget. A mai naptól tudjuk, hogy ez a jelenlegi hatalom szemében bűnnek számít, ennek fényében őszintén aggódunk a köztévé vezetőinek…

Tovább olvasom

Miért most indított egészpályás letámadást a Momentum az LMP ellen? – Vági Márton jegyzete

A Momentum különböző politikusai változatos Facebook-posztokban támadják az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnökét, Ungár Pétert, az ügyben megszólalt a foci-szakértő Kele János, vagy éppen az a Hadházy Ákos aki korábbi mandátumát épp az LMP-nek köszönhette. De miért épp most állt bele az LMP-be a Momentum, akkor amikor amúgy az ország lakosságának jelentős részét megélhetési válság fenyegeti, az infláció száguld, egyre több migráns érkezik, a Fidesz pedig nyakló nélkül jelenti be az újabb és újabb – jellemzően – kínai akkumulátorgyár telepítését? Nyilvánvalóan egy ellenzéki pártnak ilyenkor ezzel kellene foglalkoznia, ezt…

Tovább olvasom

LMP: nem a Budapest Airport megvásárlása a stratégiai cél

Ahol van pénz 1500 milliárdért megvásárolni a budapesti repülőteret adófizetői pénzből, ott van pénz az otthonápolási díj emelésére, a szociális szektor bérrendezésére, a pedagógusok béremelésére. A kormány beismerő vallomása ez: a pénz megvan, a politikai akarat hiányzik.  Miközben a kormány kiárusítja természeti kincseinket, vízkészletünket, termőföldjeinket a külföldi akkumulátorgyáraknak, addig 1500 milliárdért akar véghez vinni egy presztízs-vásárlást, csak azért, mert Orbán Viktor valamikor 2010-ben ezt megígérte. Már a Vodafone felvásárlásakor is az volt a hivatkozásuk, hogy stratégiai ágazatként tekint ezekre a kormány. Ezzel szemben a valódi stratégiai célokat és ágazatokat szisztematikusan leépítik, sőt,…

Tovább olvasom