Lánczi Tamás: Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak inkább ott épüljenek fel

Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek – jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Lánczi Tamás a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos tiltakozások kapcsán kifejtette: ez egy jó beruházás, nemzetgazdasági értelemben fontos, mert munkahelyeket teremt most, a jövőben az akkumulátorgyárak a gazdaság hajtómotorjai lesznek.Felhívta a figyelmet arra, hogy 2035-től a belsőégésű motorok gyártása befejeződik Európában, akkortól csak e-autót fognak újonnan üzembe helyezni, vagyis óriási igény lesz akkumulátorokra. “Aki akkumulátorgyárral rendelkezik, az tud nagy mennyiségben gyártani, így azé lesz a jövő” – fogalmazott, hozzátéve: ezt…

Tovább olvasom

Könnyen lehet, hogy betiltják a TikTokot Európában

Éppen a sok kiskorú használója, a rengeteg ellenőrizetlen tartalma és a kínai kommunista párt befolyása, valamint a súlyos adatvédelmi aggályok miatt az EU-ban is a közeljövőben átgondolják a helyzetet. Ez pedig a TikTok betiltásához is vezethet. Mintha az elmúlt napokban kezdene elfogyni az EU-ban a levegő a TikTok körül. Január 19-én az Európai Bizottság belső piacért felelős európai biztosa, Thierry Breton videóhíváson keresztül tárgyalt a kínai minivideó-megosztó platform vezérigazgatójával, Sou Ce Csuval – számolt be róla a Média1. A biztos a megbeszélés kapcsán a TikTok elsősorban tizenéves közönségére utalva úgy fogalmazott: „fiatalabb közönséggel nagyobb felelősség is jár”. „A lehető leghamarabb”…

Tovább olvasom

Európában is terjed az új omikron alvariáns, de itt nem számítanak különösebben nagy gondra

Kínát letarolja ezekben a hetekben-hónapokban a koronavírus, ahonnan eredetileg is kiindult jó három évvel ezelőtt. A WHO viszont arra számít, hogy ez az európai járványhelyzetre nem lesz különösebb hatással. Terjed Európában a koronavírus omikron variánsának XBB.1.5-ös alváltozata, jelentette be az Egészségügyi Világszervezet európai irodájának igazgatója keddi sajtótájékoztatóján Koppenhágában. Hans Kluge hozzátette: azon dolgoznak, hogy felmérjék ennek lehetséges hatásait. A kínai helyzetről megjegyezte, az Európai Unió egészségügyi hatóságának jelentése szerint a járvány ottani berobbanása várhatóan nem lesz jelentős hatással az európai járványhelyzetre. A rendelkezésre álló információk szerint a Kínában keringő változatok megegyeznek az…

Tovább olvasom

A Momentum azt szeretné, ha Kína visszavásárolná a lélegeztetőgépeket

Mivel Kínában újra tombol a Covid és a hírek szerint egészségügyi eszközökből is hiány van az országban, ezért Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese, felszólította a kormányt, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a kínai vezetéssel a lélegeztetőgépek értékesítéséről. A kormánynak címezett javaslatról  a szóvivő a Facebook oldalán számolt be. Kína elképesztő COVID-hullámot él át, és a hírek szerint eszközökből is hiány van. Mindeközben a magyar kormány több ezer lélegeztetőgépet tart raktárakban, aminek költségét persze nekünk, adófizetőknek kell állni – emelte ki bejegyzésében a Momentum politikusa, aki hozzátette, ha már a kínai rendőrőrsök ügyében vaknak és süketnek…

Tovább olvasom

Direkt fertőzik meg magukat koronavírussal kínai fiatalok

Nem akarják, hogy egy esetleges betegség befolyásolja a szabadságterveiket. Vasárnap jön az utolsó lépés Kína kifejezetten szigorú zéro-covid politikájának feloldásában, a Kínai Kommunista Párt (KKP) január 8-tól engedélyezi a nemzetközi utazást a kínaiaknak. Eközben az országban számos kórház zsúfolásig telt covid-fertőzöttekkel, sorra halnak híres kinaiak, akiknek nekrológjukból hiányzik a halál oka, miközben a kínai hatóságok összesen 22 koronavírusban elhúnytat jelentettek december óta. A kínai korlátozások feloldása miatt egyre több ország kötelezővé teszi a covidtesztet a Kínából érkezőknek. De nem mindenki aggódik, a BBC által megkérdezett fiatal kínaiak várakozással tekintenek a…

Tovább olvasom

Már a kínai lakosok sem hiszik el a hivatalos Covid-adatokat, rengeteg a rejtélyes haláleset

Sorra halnak a híres kínai személyiségek, akiknél még csak meg sem adják a hivatalos megemlékezések során, hogy mi miatt vesztették életüket. A demokráciát csak távolról szagoló országban már maguk a kínaiak is kételkednek a hivatalos Covid-adatokban. A világ tart attól, hogy a három évvel ezelőtti események még rosszabb forgatókönyvvel ismétlődhetnek meg. Mert miért is ilyen nagy a titkolózás? A napokban több kínai híresség is életét vesztette, ezért egyre többen gyanakodnak, hogy az ország hivatalos koronavírus halálozási adatai távol állhatnak a valóságtól. A nekrológokban ugyan sehol sem említik, hogy koronavírusban haltak…

Tovább olvasom

Magyarország egyelőre nem tervez szigorítani a Kínából történő beutazáson

Az ázsiai országban megugrott a fertőzöttek száma, néhány ország lépett, itthon egyelőre csak monitorozzák a helyzetet. Az USA-ban kötelezővé tették a Kínából érkezőknek a Covid-tesztet, ezért a HVG megkérdezte a Kormányzati Tájékoztatási Központot és a Koronavírus Központot, hogy Magyarországon is várható-e bármilyen, a Kínából érkezőket érintő beutazási korlátozás, Covid-tesztelés a repülőtéren, kötelező karantén vagy hasonló intézkedés. A Nemzeti Népegészségügyi Központtól válaszolt. Azt írták: „a Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan monitorozza az akut légúti fertőzéseket okozó vírusokat, amelyről rendszeresen tájékoztatja a lakosságot, figyelemmel kíséri az aktuális járványügyi helyzetet, és indokolt esetben javaslatot tesz a…

Tovább olvasom

Majdnem összeütközött egy amerikai és egy kínai katonai repülő

Három méterre megközelített egy kínai katonai repülőgép egy amerikait a Dél-kínai-tengeren, az utóbbi csak egy kitérő manőverrel tudta elkerülni az ütközést – írja a Reuters. Az incidens, amelyben a kínai haditengerészet J-11-es vadászgépe és az amerikai légierő RC-135-ös repülőgépe vett részt, december 21-én történt. Az Egyesült Államok szerint Kína katonai repülői az utóbbi időben egyre agresszívebbek a Dél-kínai-tengeren. Arra kérik ezért a kínai hadsereget, hogy tartsák be a nemzetközi légtérben általánosan elfogadott biztonsági előírásokat. Kína szerint az, hogy az Egyesült Államok katonai hajókat küld a Dél-Kínai-tengerre „nem tesz jót a békének”.…

Tovább olvasom

Kétszáz jármű ütközött össze az autópályán, de ez messze van a rekordtól – videó

Elképesztő tömegbaleset történt Csengcsouban, a sűrű ködben. Több, mint kétszáz jármű karambolozott, hihetetlen és ijesztő látvány egyben. Az egyik sérült ráadásul bele is halt a balesetbe. Kétszáz jármű ütközött össze a sűrű ködben a kínai 12 és félmilliós Csengcsou egyik autópályája-hídján, egy ember életét vesztette, sokan megsérültek, írja a Guardian. A baleset idején a látótávolság kétszáz méter alá csökkent. A környéken ezzel egy időben több másik karambol is volt, de ez volt a legsúlyosabb. Ekkora baleset a világon is ritkaságszámba megy. A wikipedia listája szerint kétszáz autós tömegbaleset alig volt néhány a világban.…

Tovább olvasom

Van, ahol megint átállnak az iskolák online-oktatásra a Covid terjedése miatt

Ahonnan eredetileg is kiindult, Kínában kényszerülnek erre a lépésre. A legtöbb iskola legalább egy hónapra bezár, a tanítást online formában folytatják. Nemrég lazítottak a szabályokon, de a jelek szerint nem jött be. Az egyre több COVID-fertőzés miatt Kína legnagyobb városában a legtöbb iskola elrendelte az online oktatás bevezetését. Hétfőtől az óvodák és gyerekmegőrző központok is bezárnak – írja a 444.hu. Pedig az országos tiltakozások miatt a kínai hatóságok ebben a hónapban enyhítettek a korlátozásokon, de aztán a járvány terjedésének felgyorsulása miatt egyre többen kezdtek aggódni. A kórházak és más egészségügyi…

Tovább olvasom