Alaposabb vizsgálatnak vetették alá és villámgyorsan betiltották a TikTokot

Megosztás

Egyre erősebbek azok a bizonyítékok, amelyek szerint a kínai technológiai vállalatok hírszerzési célokkal adatokat szolgáltatnak a Kommunista Pártnak. Nagy-Britanniában és az USA-ban már tavaly betiltották az alkalmazást, most pedig az Európai Bizottságnál jött el a szigor ideje.

Biztonsági aggályok miatt megtiltja munkavállalóinak az Európai Bizottság, hogy TikTokozzanak: a nyugati kormányokat ugyanis egyre jobban aggasztják azok a bizonyítékok, amelyek szerint a kínai technológiai vállalatok hírszerzési célokkal adatokat szolgáltatnak a Kommunista Pártnak, írja a Politico.

Egy magas rangú tisztviselő a lapnak azt mondta, csütörtökön a Bizottság összes alkalmazottját felszólították, hogy távolítsák el a munkahelyi- és a személyes eszközeikről is a TikTokot – utóbbiról csak akkor, ha arra munkához kapcsolódó alkalmazásokat is telepítettek. Hogy mi alapján jutottak arra, hogy az alkalmazás kiberbiztonsági kockázatot jelent, nem hozták nyilvánosságra.

A TikTok szóvivője azt mondta, az intézkedés tévhiteken alapul, ezért felveszik a kapcsolatot a Bizottsággal, hogy tisztázzák az adatvédelmi szabályaikat. A közösségi média alkalmazást Európa-szerte több mint 125 millió ember használja.

Az Egyesült Államokban decemberben betiltották az alkalmazás használatát a szövetségi kormányzati eszközön, tavaly augusztusban pedig a brit parlament állította le a TikTok-fiókját. Írországban jelenleg is vizsgálják, betiltsák-e. Az adatvédelmi szabályok aggályosak.

Kapcsolódó cikkek