Súlyos sérülést okozott figyelmetlenségével

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival január 19-én 9 óra körül Fegyvernek belterületén, a Zrínyi Miklós úton. Haladása során, a Zrínyi Miklós út és Táncsics Mihály út kereszteződéséhez érve, az „Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a balról érkező elektromos kerékpárral közlekedőnek, és elütötte. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a védett úton közlekedő kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy mindig tartsák be az elsőbbségi szabályokat! A kereszteződésbe csak akkor hajtsanak be, ha meggyőződtek arról, hogy…

Tovább olvasom

Nem adott elsőbbséget, elütött egy kerékpárost a karcagi sofőr

A biciklis nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival a Karcag belterületén 2022. november 11-én 10 óra körül – írja szokásos napi megyei összegzőjében a police.hu. A sofőr a Kisújszállási út és a Sajtó utca kereszteződéséhez érve, az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla figyelmeztetése ellenére, nem biztosított elsőbbséget a kerékpárúton érkező biciklisnek, akit elütött. A kerékpáros a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Gépkocsinak ütközött egy kerékpáros Rákóczifalván

A rendőrség jelentése szerint a 64 éves asszony súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. 2022. október 7-én, pénteken a reggeli órákban Rákóczifalva belterületén közlekedett kerékpárján egy 64 éves helyi lakos – olvasható a police.hu napi megyei összegző beszámolójában. A rendőrségi közlemény szerint a kerékpáros a Vasvári Pál és a Damjanich János utak kereszteződéséhez érve nekiütközött egy személygépkocsinak és elesett. A baleset következtében a kerékpáros asszony – elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérüléseket szenvedett.

Tovább olvasom

Óvatlanul kinyitott kocsiajtóval okozott balesetet Jászapátiban

A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az ütközésben. Egy helyi lakos parkolt le személygépkocsival a Jászapáti, Petőfi utcában kialakított gyalog- és kerékpárúton 2022. szeptember 30-án a reggeli órákban – olvasható a police.hu napi megyei összesítőjében. A sofőr a vezetőülésben ülve, megfelelő körültekintés nélkül nyitotta ki gépjárműve jobb első ajtaját, ezért mögötte, a járdán kerékpározó helyi lakos annak nekiütközött és elesett. A kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Jászberényi Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

Tovább olvasom

Nem adott elsőbbséget a kerékpáros Karcagon, súlyosan megsérült

Egy karcagi lakos közlekedett kerékpárral Karcag belterületén 2022. szeptember 23-án 11 óra 20 perc körül – adta hírül a police.hu. Haladása során a Petőfi Sándor utca és Kisújszállási út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Elütöttek egy biciklist a Széchenyin

Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Szolnokon, a Széchenyi István körúti kerékpárúton a Kaán Károly út felé 2022. augusztus 17-én a délutáni órákban. A rendőrség tájékoztatása szerint a biciklis a kerékpárútról az úttest külső forgalmi sávjába hajtott, majd a hármas kereszteződésnél kellő körültekintés nélkül kanyarodott balra, ami miatt egy vele azonos irányban, a belső sávban közlekedő személygépkocsi vezetője elütötte. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Elütött a teherautó egy jászberényi kerékpárost, életveszélyes sérüléseket szenvedett

Egy helyi lakos kerékpárral közlekedett Jászberény irányába Farmos felől 2022. július 6-án a délutáni órákban – számolt be szokásos napi megyei összegzőjében a police.hu. A biciklis mögött egy kecskeméti lakos haladt tehergépkocsival. A sofőr a kerékpáros kikerülésébe kezdett, aki ismeretlen okból az út széléről felhaladt az úttestre, azonban ezt a kecskeméti lakos már nem észlelte. A tehergépkocsi a jobb első sarokpontjával nekiütközött a kerékpár hátsó kerekének, ami miatt a jászberényi lakos a jármű alá került. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – életveszélyes sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Hihetetlen: Szakaszt nyert, majd kilőtte a szemét a pezsgősdugóval a kerékpáros, valószínűleg nem versenyezhet – videó

Óriási sikert ért el az eritreai versenyző, ám nem sokáig élvezhette a diadalt, mert kórházba kellett szállítani a pezsgősdugó okozta szemsérülés miatt. Valószínűleg, véget is ért számára a Giro. Biniam Girmay az első fekete-afrikai kerékpáros, aki valaha szakaszgyőzelmet aratott a Giro d’Italián. Keddi rekordjának mégsem örülhetett sokáig, mert az eredményhirdetésen véletlenül kilőtte a szemét a pezsgősdugóval. A csapatorvos szerint az eritreai sportoló semmit sem látott a baleset után, muszáj volt kórházba vinni, ahol kiderült, hogy bevérzett az elülső szemcsarnoka. Mint mondta, ez nem veszélyezteti magát a szemgolyót, de azért fontos…

Tovább olvasom

Kerékpárosokat sodort el egy autó Kunszentmártonban

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt indított eljárást egy mesterszállási lakos ellen – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a 31 éves sofőr személygépkocsival közlekedett Kunszentmártonban, a Babits Mihály úton 2022. március 27-én a reggeli órákban. A férfi az Öcsödi út kereszteződéséhez érve nem adott elsőbbséget a kerékpárúton közlekedő helyi lakosnak és járművével a bicikli hátsó kerekének ütközött. A kerékpáros nekisodródott a mellette haladó biciklisnek, aki elesett a kétkerekűvel és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Súlyos sérülést szenvedett az elsőbbséget meg nem adó kerékpáros

Egy személygépkocsinak ütközött neki kanyarodás közben. Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral 2022. március 7-én 17 óra 20 perc körül Tiszagyenda belterületén, a Gorkij úton – írja beszámolójában a police.hu. A biciklis férfi a 3216-os számú út kereszteződésénél balra kanyarodott, mely során nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.   Az elmúlt napon a megye rendőrei egyébként öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint négy ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi…

Tovább olvasom