Bár a teljes megnyitást eredetileg szeptember 20-ra ígérték, még most vasárnap sincsenek rendben a menetrendek, a munkálatokkal ugyanis nem készültek el. Vasárnap délután részben már teljesítették a tervet, de hétfőig biztosan várni kell. Addig a szolnoki vonalon is lesznek extra problémák, de ezt már szinte megszokhattuk.
Tovább olvasomCímke: keleti pályaudvar
Ne feledjük: a hatvani és szolnoki személyvonatok mától csak Kőbányáig közlekednek
Ahogy arról már több alkalommal írtunk, mától, azaz augusztus 25. és szeptember 20. között teljesen lezárják a Keleti pályaudvart felújítás és karbantartás miatt. Ez idő alatt sem induló, sem érkező vonatok nem lesznek az állomáson – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A MÁV járatai más fővárosi pályaudvarokra – többek között a Nyugatiba, Kelenföldre, Kőbánya felsőre és Kőbánya-Kispestre – közlekednek.
Tovább olvasomA szolnoki vonalakat is erősen érinti: négy hétre bezárják a Keleti pályaudvart
Az ígéretek szerint az elmúlt évtized legjelentősebb vasúti felújítása kezdődik nyár végén: négy hétre teljesen bezárják a Keleti pályaudvart. További nehézség, hogy ez éppen iskolakezdéskor történik majd.
Tovább olvasomMűszaki hiba miatt keletkezett tűz fektette ki a szolnoki vasútvonalat
A január közepén történt eset nemcsak a két mozdonyt tette tönkre, hanem a hozzájuk kapcsolódó kábeleket is, így a helyreállítás hosszabb folyamat lesz.
Tovább olvasomIsmét komoly betli a MÁV szolnoki vonalain, már meg sem lepődünk
Éppen ez a legijesztőbb benne, hogy egyre inkább “csak” azokat az utasokat háborítja fel, akik érintettek ezekben a kaotikus vonatjáratokban. A többiek csak legyintenek, hogy megszokták. De ezt nem lehet és nem is szabad megszokni.
Tovább olvasomKigyulladt és nagy lángokkal égett a pályaudvarnál egy mozdony, ki is fektette a szolnoki vonalat
Másfél órás késések, máshonnan induló, vagy éppen kimaradó járatok az Újszász-Szolnok vonalon. Ismét egy nap, amikor a MÁV rengeteg bosszúságot okoz az utasoknak.
Tovább olvasomA szolnoki vonal járatai térhettek vissza először a Keleti pályaudvarra
A Keleti pályaudvar forgalma kedd, azaz ma hajnalától kezdett visszatérni a normális kerékvágásba a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki és békéscsabai vonalakon – közölte a Mávinform nem sokkal hajnali egy óra után.
Tovább olvasomKiderült, mikorra állhat helyre a közlekedés a Keletinél
A budapesti Keleti pályaudvaron a vasúti közlekedés várhatóan kedd délelőttre állhat helyre, miután vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról érkező InterCity vonat öt kocsija – jelentette be a MÁV vezérigazgatója.
Tovább olvasomÓriási baleset a Keletinél, egyre nyilvánvalóbb a MÁV teljes összeomlása
Vonatkimaradások, jelentős késések, teljes káosz a vasúti közlekedésben, szinte minden vonalat érint a keleti országrészben. A balatoni síntöréses hatalmas gond után azonnal egy újabb, csak már senki nem lepődik meg. Ismét problémákra számítsunk a szolnoki vonalakon (is).
Tovább olvasomUtasok rekedtek egy lezárt vasúti kocsiban a szolnoki vonalon, a MÁV elnézést kért
Hétfő este a szokásostól eltérő vágányról indult a Budapest és Szolnok között közlekedő S60-as személyvonat. Az eredeti vágányon maradt kocsit tárolóvágányra vitte a mozdonyvezető, előtte azonban lekapcsolta az utastér világítását és bezárta az ajtókat. Csakhogy még voltak utasok a vonaton.
Tovább olvasom