Rost Andrea előrelépést sürget a térségi egészségügy kapcsán (videóval)

Rost Andrea, a szolnoki választókerület frissen megválasztott országgyűlési képviselője április 24-én, pénteken vehette át megbízólevelét a városházán. A Szol24-nek elárulta, elsődleges feladatának tartja, hogy kiemelt figyelmet fordítson a térség válságos egészségügyi helyzetének sürgős megoldására.

Tovább olvasom

Ferencz Orsolya a megélhetési karrierjobboldaliak kisöprését követeli

A kormánypárti vereséget követően az űrkutatásért felelős miniszteri biztos kritikát fogalmazott meg saját politikai közösségével szemben. Ferencz Orsolya szerint a választók elutasították a nepotizmust és a szakmaiság háttérbe szorulását, ezért a nemzeti oldalnak sürgős és mélyreható megtisztulásra van szüksége, ha életben akar maradni.

Tovább olvasom

A kormányváltást látja az egyetlen kiútnak a gazdasági lejtmenetből Wáberer György

Súlyos kritikát fogalmazott meg a jelenlegi hatalmi berendezkedéssel szemben az ország egyik leggazdagabb embere, Wáberer György. A korábbi kormánybiztos szerint Magyarország elszalasztotta az elmúlt 16 év történelmi esélyét a Nyugathoz való felzárkózásra, és úgy véli, a valódi árulók nem azok, akik kritizálják a rendszert, hanem azok a vezetők, akik teljesen szembefordultak korábbi elveikkel.

Tovább olvasom

Szolnoki lakosként mutatta be a Tények a Fideszt dicsérő jászárokszállási polgármestert

A TV2 műsorában a nézőkben azt az érzetet keltették Orbán térségi látogatása után, hogy egy szolnoki civil véleményét hallják az eseményről, miközben egy jászsági, függetlenként megválasztott, de Fidesz-szimpatizáns polgármester méltatta a miniszterelnököt.

Tovább olvasom

Thrillerbe oltott magyar valóság Dorosz Dávid új könyvében

A politikai küzdőteret az utóbbi években íróasztalra cserélő Dorosz Dávid új regényével ott vág bele a magyar valóságba, ahol a legfájdalmasabb. A hatalom árvái egy feszült politikai thriller, „a NER vádirata”, és ijesztő pontossággal rímel a közelmúlt gyermekvédelmi botrányaira. Honnan jönnek a belső információk a „rendszer legmocskosabb részeiről”? Miért érezzük, hogy magunkra hagyott árvák vagyunk a saját hazánkban? És miért gondolja úgy Dorosz, hogy azok helyett is írnia kell, akik ezt jelenleg nem tehetik meg? Az íróval belső informátorokról, a folyamatos radikalizálódásról, a társadalmi béke lehetőségéről és előző alkotása, a…

Tovább olvasom

5 fontos kijelentés a Györfi Mihállyal készült nagyinterjúnkból

Bár Lázár János nem kávézik vele, Szolnok polgármesterét ez annyira nem hatja meg. Györfi Mihály a Szol24-nek adott nagyinterjújában beszélt a Szigligeti Színház felújítása körüli gyanús ügyekről, az egykori városvezetés örökségéről, és elmondta azt is, kit tart igazi rendszerváltó erőnek. Összegyűjtöttünk öt fontos gondolatot a szerdán megjelent cikkünkből.

Tovább olvasom

Györfi Mihály: „Rost Andrea és a Tisza Párt jelenti a rendszerváltó erőt”

Szolnok és térsége válaszúthoz érkezett. Másfél évvel Szalay Ferenc leváltása után, illetve alig néhány héttel a sorsdöntő országgyűlési választások előtt Györfi Mihály polgármester nagyinterjúnkban beszélt a város örökölt problémáiról, illetve a jövőt nagyban meghatározó ipari fejlesztésekről, de még a Tiszaligeti Strandfürdő kálváriája is szóba került. Megtudhatjuk, miért akarja Szolnokot a „Tisza Székesfehérvárjává” tenni és miért tartja elfogadhatatlannak a kínai akkumulátoripari beruházást a jelenlegi formájában.

Tovább olvasom

Lázár János a kampányvideó készítése közben óvatlanul seregnyi minisztériumi dolgozó adatait szivárogtatta ki

Stábjának óvatlan kamerázgatása közben a miniszter munkatársainak személyes adatait tette láthatóvá, jól olvashatóan, miközben saját forgatókönyvét mutogatta. Nem volt szükség adatlopásra, Lázár maga osztotta meg azokat.

Tovább olvasom

Amikor betegít a hallgatás – Mit tegyünk a generációs fájdalmakkal?

Sok éves kineziológusi és családállítói tapasztalattal a háta mögött döntött úgy Frankó Tünde, hogy az Anyám könnye című kötetében a saját családja legmélyebb sebeit is feltárja. Írása egy egy rendkívül személyes, fájdalmakkal teli, de mégis a gyógyulási folyamatra rávezető utazás, a szerzőt pedig a könyv jászberényi bemutatója után kérdeztük transzgenerációs traumákról, terápiás írásról és arról a bátorságról, amellyel bárki leteheti a „múlt bőröndjeit”.

Tovább olvasom

Egészségügy, közlekedés, elvándorlás: Farkas Csongor szerint van kiút a Nagykunság számára

Klasszikus vidéki embernek tartja magát Farkas Csongor, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje, aki jogász-közgazdász végzettséggel, tanyasi háttérrel és önkormányzati tapasztalattal vág neki a választásnak. Egyetért vele, hogy a törökszentmiklósi-mezőtúri térséget egy földesúri rendszer bénítja, miközben az egészségügy, az utak állapota és a megélhetési gondok égető problémát jelentenek. Szerinte a változástól nem félni kell, hanem élni vele: a Tiszával autonómiát adnának az önkormányzatoknak, hazahoznák az uniós forrásokat és perspektívát kínálnának a vidékről elvándorló fiataloknak.

Tovább olvasom