Jó eséllyel válik Mészáros Lőrinc lánya is – akkor ezért repülhetett férje cége több megrendelésből is

Ahogy azt szakmai körökben az utóbbi bő egy évtizedben mindenki megtanulhatta, Mészáros Lőrinc ellen lehetetlenség focizni. Még egy közeli családtagnak sincs erre esélye. Néhány napja hirtelen feltűnt mindenkinek, mennyi korábbi megrendeléstől esett el a Nemzet Gázszerelőjének veje. Most már azt is tudni vélik, hogy egy zátonyra futott házasság és válás áll a háttérben. Ilyen a NER. Ha kiesik valaki a kosárból, jó eséllyel örökre kiesik. Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes válására nemcsak a cégbejegyzési változtatásokból lehet következtetni, de abból is, hogy Homlok lakcíme megváltozott. Több jel utal arra, hogy elvált,…

Tovább olvasom

Ünnepeljük meg, hogy Orbán második legidősebb lánya is “saját lábára állt”

Sára megalapította első saját cégét, ami véletlenül pont ugyanoda lett bejegyezve, mint Tiborcz István több vállalata is. De egyéb összefonódásokat is könnyű megfigyelni. Első a család. A miniszterelnök lányai vállalkozói babérokra akarnak törni a jelek szerint. Azok után ugyanis, hogy Orbán Ráhel babaruhák árusítására létrehozott céget alapított 2021. júniusában, néhány hónappal később, testvére, Szokira-Orbán Sára is követi a példáját. A jelek szerint azonban a cégének teljesen más lesz a profilja – írja az Mfor.hu. Orbán Viktor harmadik legidősebb gyermeke, tavaly év végén, december 14-én alapította meg másodmagával az Art Related Solutions…

Tovább olvasom