Nem élte túl a sofőr, aki Tisztabereknél a folyóba hajtott

A Tisztaberek közelében lévő Túr folyóba hajtott autójával egy férfi, az oka egyelőre ismeretlen. A jármű vezetője meghalt, a baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség. A Fehérgyarmati Rendőrkapitányságot 2023. január 9-én délelőtt a gátőr értesítette, hogy a Tisztaberek közelében lévő Túr folyót átívelő híd lábánál egy gépjármű nyomait fedezte fel, amely a megáradt folyóba vezet. A rendőrök a helyszínt megvizsgálták és megállapították, hogy nagy valószínűséggel egy autó hajtott a folyóba. Rövid időn belül megtalálták az elsüllyedt gépjárművet is. A tűzoltók erőgép segítségével kiemelték a személygépkocsit, aminek az utasterében holtan találták a…

Tovább olvasom

Börtönt kaphat a Zagyva-hídon pusztító vandál

Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy ismeretlen tettesek hétfőről keddre virradó éjszaka megrongálták a Zagyva felett átívelő gyaloghidat. A közelmúltban felújított Pityó úti hídon több lámpa meglazult, három pedig ki is szakadt a híd tartószerkezetéből, ezért a károk helyreállítása óriási költséget jelent majd, mondta akkor az esettel kapcsolatban Fejér Andor alpolgármester. Az önkormányzat természetesen feljelentést tett a rendőrségen, és egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni az elkövetőket. A rendőrség rongálás miatt megkezdte a nyomozást az ügyben, és mint azt András Hunor Lehel, a Megyei Rendőr-főkapitányság…

Tovább olvasom

Felújítás miatt korlátozások lesznek a jászberényi Kőhídnál

Az önkormányzat megbízásából a kivitelező cég a napokban megkezdte a Kőhíd mellvédfalának felújítását, a munkálatok várhatóan december 23-ig munkanapokon 7 és 17 óra között zajlanak – olvasható a város honlapján közzétett tájékoztatóban. Közölték, hogy a kivitelezés során szükséges ideiglenes forgalomkorlátozást mind a közúti, mind pedig a gyalogos-kerékpáros közlekedés vonatkozásában a beruházást végző cég saját hatáskörben intézi. Az önkormányzat a biztonság, a balesetek elkerülése érdekében kéri a közúti közlekedésben részt vevő gépjárművezetők, kerékpárosok és gyalogosok fokozott figyelmét a megszokottól eltérő körülményekre és a forgalomkorlátozások maradéktalan betartására.  Fotó: Northfoto

Tovább olvasom

Egyre rosszabb állapotban van a régi Hármas-Körös-híd

Egyre rosszabb állapotban van a régi Hármas-Körös híd állapota, de egyelőre forrás hiányában nincs lehetőség a helyreállításra, tájékoztatott Kunszentmárton polgármestere. Wenner-Várkonyi Attila hozzátette, hogy elkészült egy átfogó műszaki, statikai felülvizsgálat, melynek alapján teljes képet kaptak a híd alépítményére, felszerkezetére, hídpályaszerkezetére és hídtartozékaira vonatkozóan. Sajnos, az elvégzendő (sürgős, rövid időtávú, közepes időtávú) feladatok vélhetően több száz millió forintos tételt jelentenek, melyet önkormányzatunk önerőből nem tud megoldani. Erre még megoldást kell találnunk. -részletezte a körülményeket a településvezető. Addig is, a híd igénybevételének csökkentése érdekében október 17. hétfőtől 3,5 tonnás súlykorlátozás lép életbe.…

Tovább olvasom

Lángokban a Krímbe vezető híd, támadás érte az átkelőt – videó

Az orosz hadsereg ellátásában kulcsfontosságú híd lángokban áll, az elmúlt hetek ukrán hadi sikerei miatt a Krímet védő orosz katonák egyre inkább aggódhatnak. A Kercsi-szorosi, vagy Krími híd köti össze az Oroszország által 2014-ben annektált Krímet az oroszországi Krasznodár régiójával. A Twitterre most felkerült egy videó, amelyen jól látszik, hogy a hidat hatalmas lángok borítják. Az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság szombati tájékoztatása szerint egy teherautó robbant fel, részlegesen beomlott a Krími híd két közúti hídlábköze és kigyulladt egy vasúti szerelvény hét üzemanyagtartálya. Az incidens a hídnak a Tamany-félsziget felőli útszakaszán történt. A hídon a járműforgalmat leállították,…

Tovább olvasom

Életveszélyes manőver, a hídon fordult meg a záróvonal ellenére a pick-upos – videó

Valószínűleg megunta a várakozást és inkább megfordult egy döbbenetesen szabálytalan manőverrel. Rendkívül veszélyes volt ez a hirtelen manőver, az egyik szemből érkező autós kis híján telibe trafálta. Budapesten, az Erzsébet hídon történt hajmeresztő esetet videózott a Budapesti Autósok Közösségének egyik olvasója fedélzeti kamerájával. Beszámolója szerint éppen Buda felé haladt autójával a hídon, a szemközti oldalon viszont dugó alakult ki. “Az egyik percben még minden feltétel adott volt a haladásra, majd a következő pillanatban egy pick-up vágott ki a sorból, azzal a szándékkal, hogy ő bizony megfordul. Igen, az Erzsébet híd közepén” – írta az…

Tovább olvasom

A szalagátvágás pillanatában azonnal le is szakadt egy híd – videó

Gyorsan a szalagátvágó hivatalos emberek arcára fagyott a mosoly. A Kongóban történt esetnél egyébként egy kis hídról beszélünk, nem nagy magasságról és kis patakról, amin átível. De itt valaki megint nagyot hibázott. A szalagátvágást kaotikus pillanatok követték. Összedőlt egy gyaloghíd a Kongói Demokratikus Köztársaságban éppen akkor, amikor felavatták. Az átkelőt a tervek szerint szalagátvágással adták volna át, ám az ünnepélyes pillanatban összeroskadt. Az esetről videó is készült, amelyen látszik, hogy a ceremóniára összegyűlt illetékesek őszintén kétségbe estek, amikor megroppant alattuk a szerkezet. Ezen a helyen azért lenne szükség egy erős,…

Tovább olvasom

Járművek haladtak át a hídon, amikor váratlanul összeomlott – videó

Két autó a folyóba zuhant, senki nem számított ilyen fordulatra, hogy minden előjel nélkül összedől a norvég híd. Összeomlott egy híd a norvégiai Tretten nevű településen hétfőn. Az MTI fotóin a levegőből látható a hídomlás és következménye: A baleset következtében két jármű a Gudbrandsdalenben folyóba zuhant, a sofőröket sértetlenül sikerült kimenteni. A baleset következményeit videón is megörökítették:

Tovább olvasom