Helyesebben fogalmazva “pontosított”. Ha valaki egy pillanatra is elhitte a Jászkunságban, hogy hamarosan ingyen szerezheti meg középiskolásként az áhított, alsó hangon félmilliós költséggel járó jogsit, nagyot kell csalódnia. Ez az ígéret is ígéret maradt és gyorsan öregedett.
Tovább olvasomCímke: fidesz
Közösségi oldalon kívánják a halálát a túrkevei polgármesternek
Ennél még a Fidesztől is többet várna – írta Sallai R. Benedek, Túrkeve polgármestere, miután egy Facebookos csoportban olyannyira elszabadultak az indulatok, hogy egyenesen a halálát kívánták. Úgy fogalmazott, volt olyan kormánypárti csapat a városban, akiket szerettek az emberek, akik a városért tettek, azt viszont sajnálja, hogy a mostani nem ezek közé tartozik.
Tovább olvasomSárdobálás és indulat helyett kulturált párbeszéd – interjú Farkas Csongor mezőtúri polgármester-jelölttel
Mezőtúr rendkívül érdekes helyszíne lesz a közelgő önkormányzati választásoknak: bár a 2022-es időközi voksoláson nagy fölénnyel nyert a Fidesz-KDNP által támogatott Szűcs Dániel, a helyi ellenzéki közösség, a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) lendülete azt mutatja, van mit keresnie a városban a kormánykritikus erőknek is. A TEKE Farkas Csongort indítja, vele interjúztunk.
Tovább olvasomA részegen balhézó képviselő állítja, maga a DK találta ki, hogy kiskorúakat zaklatott
Kiskorúak zaklatásával vádolják a lemondott tiszaföldvári alpolgármestert, aki mindent tagad – írtuk meg március első napján azzal a bizonyossággal, hogy ezzel az ügy nem fog véget érni. És valóban: a részeg botránya miatt lemondott tiszaföldvári alpolgármester, Cseuz Zsolt szerint a helyi „szomszéd”, akit a DK-s Mészáros Dávid területi igazgató szólaltatott meg és állítja, Cseuzék kiskorú lányokat zaklattak, igazából maga Mészáros volt eltorzított hangon.
Tovább olvasomIsmét egy indulatokkal teli lakossági fórum a mérgező anyagokkal dolgozó akkugyár miatt
A BAZ megyei képviselőnővel ellentétben, az újonnan kijelölt helyszín térségének fideszes képviselője részt vett a fórumon, de gyorsan támadások kereszttüzébe került. A helyiek leginkább azt nehezményezik, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítaná a projektet, onnantól pedig minden eldől, nincs tovább beleszólása a helyieknek.
Tovább olvasomLemondott a borozóban balhézó tiszaföldvári alpolgármester
Bejelentette a lemondását Tiszaföldvár alpolgármestere, Cseuz Zsolt, miután a tegnap napvilágot látott egy videó, hogy ő és egy társa egy helyi borozóban balhéztak, olyannyira, hogy még rendőri intézkedésre is sor került.
Tovább olvasomNem húzták az időt, máris megszavazta a parlament az új köztársasági elnököt
Azok után, hogy Novák Katalin belekeveredett a fideszes pedofil kegyelmi botrányba, lemondott államfői tisztjéről, amit nem egész két éve töltött be. Sulyok Tamást pedig ma máris utódjául választotta az Országgyűlés.
Tovább olvasomBeindult – Készítő elő a jászsági kampányát a Fidesz
Pócs János országgyűlési képviselő előszeretettel használja a közösségi médiát arra, hogy megossza munkája fontosabbnak vélt állomásait a gazdabáloktól kezdődően a lakossági fórumokon át a fogadóóráig. Egyre feltűnőbb, milyen aktívan járja a jászsági településeket, illetve a helyi kormánypárti közösségeket a júniusi önkormányzati választás fényében.
Tovább olvasomKállai Mária rendkívül lelkes, elsőként érkezett a Fidesz balatonalmádi frakcióülésére
Két éve ugyanitt egy kétnapos Fidesz-összetartozás 24 millió forintos kiadás jelentett “nem részletezett” forrásból. Most a jászkunsági képviselő asszony elsőként érkezett a helyszínre, ezért is járhat néhány piros pont.
Tovább olvasomAz Alföld veszélyes hely: összeverekedett két fideszes politikus – videó
A két kormánypárti politikus egy kocsmában esett egymásnak, amit a helyiségben levő kamera rögzített is. Nem is úszták meg, az egyikük lemondott, a másikuk visszalépett a jelöltségtől a településen. A kis halak nem tehetnek meg mindent…
Tovább olvasom