Ahol csak 37-38 fokot mérnek, ott még a szerencsések közé tartoznak. De úgy tűnik, Jász-Nagykun-Szolnok megyében lehet éppen a legforróbb az idő. Még mindig június van, de egészen extrém tartományokba szökik fel a hőmérséklet, eső a hét második felétől napokon át teljesen kizárt lesz, így még forróbbak lesznek az éjszakák is.
Tovább olvasomCímke: éjszaka
Sokkoló részletek: droghatás alatt lehetett az autóvezető, aki nagy sebességgel a szolnoki vonat elé hajtott
Saját magán kívül két másik utasát is a biztos halálba vitte ezzel. alig néhány kilométerre attól az átjárótól, ahol tavaly hunyt el öt fiatal hasonló körülmények között. A helyiek szerint a fiatalok egész éjjel randalíroztak a településen, mielőtt autóba ültek volna és a sofőr a halálba vitte volna őket.
Tovább olvasomCeglédi családra támadt két símaszkos fegyveres
A család már elaludt, amikor arra ébredtek, hogy betörték az ajtó üvegeit és azt kiabálták nekik, hogy „most meghaltok!” A házba repítettek egy meggyújtott flakont is, de azt sikerült hatástalanítani.
Tovább olvasomRétegesen öltözzünk, a hajnali fagyok mellett kitűnő tavaszi idő vár Szolnok megyében
Csapadék a láthatáron sincs, remek kirándulóidő vár ránk a hétvégén. A következő napokban folyamatosan 15-16 fok körüli délután hőmérséklet és napsütés várható, ám a hajnali fagyok még rendre bezavarnak.
Tovább olvasomNe hagyjuk ki – különleges égi jelenséggel indul a 2026-os év
Az év első napjaiban nem mindennapi látványt tartogat számunkra az égbolt. Január elején érkezik a Quadrantidák meteorraj, amely minden évben az egyik leglátványosabb hullócsillag-záport produkálja, és idén egy ritka bolygó- és csillagegyüttállás is színesíti az éjszakai égboltot.
Tovább olvasomÁrokba csapódott egy Audi a 4-es főúton Szolnoknál – még a motor is kiszakadt az autóból
A sofőr súlyos sérülésekkel túlélte a hatalmas becsapósást, melynek nyomán a kocsiból még a motor is kiszakadt.
Tovább olvasomBulizók kedvére: szabadtéri éjszaka, modern hangzás, közeledik a Nightshift Szolnokon
Egy szabadtéri éjszaka, ahol a basszus a ligetig hallatszik, a fények pedig hajnalig táncolnak veled. Modern hangzás, friss arcok, ismerős rezgések – ez a Nightshift.
Tovább olvasomA legrövidebb éjszakát a RepTárban tölthetjük júniusban
A nyári napfordulónál érdekesnek ígérkező programajánlattal jelentkezik a szolnoki RepTár.
Tovább olvasomÜdvözlünk Oroszországban: éjszaka megérkezett a Fidesz „nagytakarítós” törvényjavaslata, veszélyben a független média is
Figyelembe véve Orbán Viktor tegnapi videóját is, hatalmas lépést készül megtenni a kormány a demokrácia maradványainak végső leépítése felé, például a független sajtót is felszámolná. A törvényjavaslat ismét késő éjszaka érkezett egy fideszes képviselőtől. A Szol24-nek is most lesz a legnagyobb szüksége fennmaradása érdekében az olvasói támogatására.
Tovább olvasomMeglett az első nyári nap az évben, csütörtökön pedig akár 30 fokra… és zivatarokra számíthatunk
Az Alföldön már egészen magas értékeket mértek, 25-27 fokokat regisztráltak szerdán, hatalmasat változott az időjárás, ahogy arra számítani lehetett. Csütörtökön már 30 fok fölé is benézhetünk, immáron minden megyében nagyon meleg lesz. De heves zivatarok is kialakulhatnak.
Tovább olvasom