A szer, ami megváltoztat

A rendőrség célja, hogy a megelőzés ne csak figyelemfelhívás legyen, hanem valódi párbeszéd induljon el az iskolákban és a családokban. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ennek jegyében november elején ismét több településen tartottak prevenciós előadásokat – ezúttal diákoknak és szülőknek egyaránt.

Tovább olvasom

Martfűn tartottak prevenciós képzést megyénk polgárőreinek

Több mint ötven polgárőr vett részt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség legutóbbi prevenciós rendezvényén, amelyet november 8-án Martfűn tartottak. A képzés célja a közbiztonsági együttműködés erősítése, a polgárőrök szakmai ismereteinek bővítése és a bűnmegelőzési feladatok hatékonyabb ellátása volt.

Tovább olvasom

Videón, ahogy a jászsági középiskolások drogprevenciós versenyeken mérik össze tudásukat

Szeptember 24-én a jászberényi Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola adott otthont annak a nagyszabású vetélkedőnek, amely immár nyolcadik alkalommal hozta össze a Jászság középiskolásait. A rendezvény célja az volt, hogy játékos, ugyanakkor komoly feladatok révén adjon át ismereteket a fiataloknak a drogprevencióról és a bűnmegelőzésről. Az eseményről egy részletes felvétel is készült, így a program pillanatai videón is megtekinthetők.

Tovább olvasom

Fokozott rendőri jelenlét mellett zárult a nyári szezon Szolnokon és környékén

A nyár végével a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség értékelte a turisztikai szezon tapasztalatait. A hatóság munkatársai az elmúlt hónapokban kiemelt figyelmet fordítottak a forgalmas helyszínek biztonságára, és a nyári programok idején is folyamatosan jelen voltak.

Tovább olvasom

Szabadulószoba az online világ veszélyeiről

Az internet mindennapjaink része, de a vele járó kockázatokkal sokan csak akkor szembesülnek, amikor már késő. Éppen ezért a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakemberei idén is a tudatos internethasználatra hívták fel a figyelmet Szolnok Napján, ahol a Digitális HŐSség című programjuk különleges élményekkel várta a látogatókat.

Tovább olvasom

Félszáz tanárt képeztek ki Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya különleges szakmai napot szervezett a megye 13 településén dolgozó általános- és középiskolai pedagógusok számára Szolnokon. Az eseményre augusztus 27-én került sor a szolnoki Kiképző Központban és a Körzeti Megbízotti Irodában, ahol közel ötven tanár és ifjúságvédelmi felelős vett részt.

Tovább olvasom

Tiszafüreden és Szolnokon tartottak bűnmegelőzési egyeztetést

A rendőrség bűnmegelőzési munkatársai egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a jelzőrendszer hatékony működésére, ennek érdekében járásonként szerveznek szakmaközi egyeztetéseket, úgynevezett Police Café módszerrel. Ezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak arra, hogy a különböző területeken dolgozó szakemberek egy asztalhoz üljenek, és közösen gondolkodjanak a problémák feltárásán és megoldásán.

Tovább olvasom